Elmondanátok valakinek,ha öngyilkosságot terveztek?
Aki az ilyen szándékát szóvá teszi az annak a jele hogy nem akarja igazán megtenni csak végső elkeseredése miatt fenyegetőzik ezzel hogy magára vonja a figyelmet.
Aki meg akarja ezt tenni az nem fogja ezt szóvá tenni, nehogy meg akadályozzák. Több ismerősömmel is sajnos megtörtént ez hogy öngyilkosok akartak lenni de csak a figyelmet akarták felhívni magukra és valójában nem tették meg. Egyik például ezzel fenyegette meg a barátnőjét hogy megöli magát ha nem akarja megmenteni a párkapcsolatukat de a barátnője közölte vele hogy ezzel semmit nem ér el ha fenyegetőzik így megmondta neki hogy úgysem fogja megtenni, hiába fenyegetőzik ezzel. Aztán végül nem is tette meg a srác, bár közel állt hozzá, elment egy olyan vasúti szakaszhoz ahol nem lehet belátni rendesen hogy oda kifekszik a sínekre és gázolja el a vonat, el is jutott odáig elmondása szerint de amint hallotta hogy közeledik a vonat meggondolta magát és még időbe elment onnan aztán ahogy elment a vonat végig gondolta hogy igazából a fenyegetéssel semmit nem ért el, és attól senkinek nem lesz jobb ha meghal, így ezt átgondolta és élte tovább az életét, a párkapcsolatát nagy nehezen elengedte, azóta már már más kapcsolata van, munkahelyet váltott, meg elkezdett új életet élni és azóta már tök rendben van.
3-as
Én értelek, én nem mondom, azt, hogy nincsenek ilyenek, de az sem igaz, hogy aki szóvá teszi, az soha nem tenné meg. Az a baj, hogy nem tudhatod, hogy ki gondolja komolyan. Ne tudd meg inkább, nem kívánom neked, hogy éld át, de azért legyünk óvatosak ezzel a kijelentéssel, amit a legelején írtál.
14 éves koromban öngyilkos lett az akkor 18 éves unokatestvérem. Halála után kiderült, hogy a Facebookon privátban el is mondta ezt a haverjainak, legalább is jelezte, mit tervez, csak senki sem törődött vele. Aztán komolyan felakasztotta magát. Szóval kivételek igenis vannak és nem tudhatod, lehet, hogy valaki tényleg megteszi.
2 szer is meg próbáltam először csak levelet hagytam le szedték a közelről. Másodjára csak annyit mondtam ha hamarabb halok meg mint a kutyám, tiszteljétek őt meg annyival hogy oda hozzátok a testéhez. Hogy lássa hogy nem élek és ne várjon rám, mert ha nem adod ezt meg neki azt fogja hinni hogy magára hagytam. Aztán újra megpróbáltam de mentőt hívtak.
Ja és nem létezik olyan hogy öngyilkosság, valójában más emberek és a sors öl meg, én max csak be fejezem amit el kezdtek
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!