Pszichológus tudna segíteni lakhatási problémával kapcsolatban?

Sziasztok.

Online pszichológusra gondoltam, aki segít, mert már nem tudok aludni és hónapok óta egy őszinte mosolyom nem volt. Hozzáteszem terhes vagyok első babámmal, 2 hóbap múlva szülök és a legboldogabbnak kellene lennem most.

A problémám az, hogy a párommal nem tudtunk dűlőre jutni abban a kérdésben hol éljünk. A szüleim elköltöztek a dunántúlra és testvérem is. Párom nem akart menni, őszintén én is szívesen maradtam itt, ezzel nem volt gond.

Párom meghagyták szülővárosomban a házukat, abban éltünk 2 évet. Én kiegyensúlyozott és boldog voltam ott.

Azonban a pàrom nem. Ő szeretett volna nagyobb kertet, mihamarabb sajàt házat és mindennap hallgattam a szenvedését.

Sokat beszéltünk azon hol éljünk és ő nem akart maradni a szülővárosomba és tudtam jól szeretne visszamenni a falujába lakni, ahol mindenkit ismer, ahol a szülei, testvére, unokatesója blabla. laknak és ahol olcsón, nagy kertes háza lehet.

Én sajnos bele mentem ebbe, mert tudtam, hogy ígyis úgyis egy életen àt az lesz, hogy ő ebben a faluban akar lenni. Nagy tervei vannak. Pl. Akár polgàr mesternek jelentkezni itt és amilyen gagyi a felhozatal szerintem esélye is lenne.

A probléma, hogy megvettük a házat, semennyi pénzünk nem maradt. Most azonban én lettem boldogtalan. Nem akarok itt élni. Minden porcikam tiltakozik.

Sose éltem még falun és ez nem nekem való. A városban már nem maradt senkim sajnos, de még is jól éreztem magam ott.

Jelenleg nem tusom mennyi idő múlva lesz pénzünk autóra nekem, de rosszul vagyok attól, hogy be kell utaznom busszal vagy majd a drága benzint fizetni és autóval, hogy vásárolni tudjak. Rosszul vagyok attól, hogy különben egy hetet kell várnom, hogy bevásároljunk és ott hagyjunk egy rahedli pénzt, mert akkor mindent is előre veszünk.

Én kb. A kis város központjába laktam és naponta vagy 2 naponta mentem vásárolni. Napi 3x kutyust sétàltattam a közeli kastélykertben, parkban. Olyan helyen laktam, ahol ha kinéztem az ablakon mindig láttam mozgást és valahogy én ezt nagyon szerettem.

No már most ha kinézek az ablakon egy nagy mezőt látok. A kutyusommal sehova! Se tudok kimenni, mert itt minden kutya megugat és csak a főúton tudok menni, ami veszélyesy mert gyakran jön autó és akkor mehetek a nyakig érő sàrba.

Én is szeretnék nagyobb kertet, virágokat, gyümölcsfàt, de nem ilyen áron.

Teljesen kiszolgáltatottnak érzem magam. Pàrom szülei is oda-vissza vannak, hogy itt lakunk. Mindennap eljönnek egy picit, hogy épp valamit adjanak.

1 láda krumplit, másnap almàt, kenyeret, zsemlét, tejet....

Apósom még hozzá nyugdíjas és mindennap hívnak, hogy mi a program másnapra és állandóan mindenhova el akar kísérni autóval, hogy ne kelljen buszoznom. Ígyis tisztára gáznak érzem, hogy mindenért már most utaznom kell 40-50 percet, mert hamarabb kisbolton kívül nincs más, de még ennyire se tudok önálló lenni. Ma is elgyalogoltam a buszmegállóba, de mielőtt jött volna a busz apósom már jött is autóval, hogy ő elvisz. Nyilván megmondhatom neki, hogy nem akarom, hogy bevigyeny nem akarom, hogy házhoz hozzon nekem kenyeret, tejet, tojást, szeretnék önálló lenni, eddig is megoldottam, de valahogy az egész élethelyzet most teljesen abszurd nekem és úgy érzem, mintha álmodnék és ez még viccnek is rossz.

Én meg azt érzem a házban fogok szétposhadni. Itt amúgy csak óvoda van, nem tudom mit fogok tudni felmutatni a gyerekemnek itt, csak a párom fog tudni.

Nagyon bánom, hogy nem tudtam kiállni magamért, hogy én nem akarok eljönni a vàrosból.

15 millióért vettük. Ennyi pénzünk volt. Plusz 10 millió babavàróból felújítottunk.

Milyen lehetőségem van? Rá fog menni a párkapcsolatom?

El akarok innen menni és a sajàt életemet élni.