Mit csinálok rosszul? Mit kéne tennem?

Általában bizonytalan vagyok és akkor nagyon leszolnak meg elmondjak hogy nem lesz belőlem senki sem. Vagyis lényegében mindig akkor beégek.

Azonban mikor ritkán vagyok valamiben nagyon biztos, akkor elszurom és leegetem magamat.Hogy lehet az hogy szeretek olvasni. Angolul meg magyarul is, mégis alap szövegértéseket, kéréseket nem értek meg. Nem tudom az alap szavakat néha. És nagyon gáz.

Megegy hasonló helyzetet mondok. Én sosem mertem igazan elmondani a véleményemet senkivel sem. Általános suliban piszkaltak 2-3 évig. Néhány ilyen nagyobb fiú és egyszer beszóltam az egyiknek mikor lehettem kb 5.-es talán. A lényeg az hogy amúgy visszanézve tényleg nem kellett volna mert egy tragedia történt az életében akkor és én arra említettem meg valami nagyon rosszat. Akkoriban nagyon duhos voltam mindenkire mert szetrugdostak mikor kimondtam. De inkább arra voltam igazán mérges hogy 2-3 évig piszkaltak, mégsem állt ki mellettem senki. És én csak egyszer szóltam egy rosszat (igaz nem volt jó) és akkor mindenki hirtelen mellé állt ki...

Egy korabbi eset nemreg volt. Volt egy osztálytársam. Nagyon felcseszett a viselkedésével. De tényleg számomra irritáló volt. A helyzet az hogy annyira egy olyan családban és közegben nevelkedtem fel ahol a szüleimnek akár egy kicsit és beszóltam, akkor kaptam is a pofont minimum. És nemtudom, szerintem azok megértik hogy az emberben ilyen irritáció fut át mikor lát egy hasonló gyereket beszolni egy tanárnak és vagy a 100x alkalommal is el van nézve.

Visszatérve a történetre. Elmondtam neki a véleményemet, hiszen én úgy gondoltam hogy ideje határozatabbnak lennem és tényleg ami zavar, azt el kell mondani. Nagyon ritkán szoktam tényleg őszinte lenni negatív téren azonban úgy gondoltam hogy az az ember lenne olyan értelmes és nem fogná fel nagy dolognak. Hát nemxd.. kiszinezte a történetet mindenkinek, mindenki megutált ismét és nem is tudom...olyan érzés mintha tényleg bármit csinálnék baj lenne...

A gondolatok amik forognak bennem nehezen vagyok képes leírni. Ezt pont sikerült úgy miközben bőgök de szerintem 2 nap múlva nem is fogom tudni hogy ezt miért is írtam le. Tehát ami suliban eszembe jut és ostorozom magamat, mikor hazaerek a gondolat elveszik. Annyira furcsa. Mintha teljesen 2 külön ember lennék a két helyszínen.

De néha még fordítva. Apamtol felek néha.

Egyes napokon extra biztos vagyok magamba, de végül megint csalódik. Történik valami rossz megint.

Én nem értem.

Néha még az van mikor egyszerűen csak leülök a suli padba és bamulok ki. Nézem hogy az osztálytársaim nevetgelnek stb. És így hirtelen eszembe jut hogy az összes mennyire kiutalt, mennyire megbántott. Nem is tudom hogy ez az onzoseg érzése lenne.

Az a bizonyos lány is érzékeny ugyanúgy mint én. Biztos vagyok benne hogy sírva ment oda a többiekhez hogy én annyira megbantottam őt stb. Viszont bármikor mikor én sírok akkor csak ez a szemforgatás és mások. Mondjuk én tényleg próbálom elhagyni a helyszínt mert utalok emberek között sírni. Sajnos én nálam sokszor előfordult hogy emberek között nem tudtam visszatartani már vagy 5 éves korom óta.

Egyes napokon így elképzelem mindig hogy majd valaki jön is kiment. Vagy hogy is mondjam. Miközben tudom és néha büszke is vagyok arra hogy én saját magam vigyázok magamra. Nem akarok az az ember lenni aki nem tud egyedül talpra állni. Mégis ezek folyamatosan kisernek. Nagyon jól felismerem magamat, azonban ezek a random mindig visszatérő gondolatok felemésztenek és nem tudom helyre tenni őket. Nem tudom elfelejteni a múltat. Nem tudom elengedni a dolgokat. Egyszerűen bosszuehes vagyok. Azoknak az embereknek fogalmuk sincs hogy a mai napig a tetteik hatása alatt vagyok én miközben ők élik a kis életüket. Szivjak az iqost és bulizgatnak.

Mit rontottam el? Mit kellene tennem? Mi ez az egész.