A pánikbetegséget mi okozza?

A pánikbetegség egy szorongásos zavar, azaz elfojtások okozzák, főleg olyanoknál, akik olyan ügyesen fojtották magukba a bajaikat, hogy másképp nem tudnak érdemben kifejeződésre jutni.

Tehát mint minden szorongásos zavart, ezt is olyan lelki bajok váltják ki, amiket egy ponton elfelejtettél, és nem vagy hajlandó tudni róluk. Így sajnos azt sem tudhatod, hogy miről nem vagy hajlandó tudni.

A pánikbetegség (pánikzavar) egy olyan szorongásos betegség, amelyet váratlan pánikrohamok jellemeznek. Ezek a rohamok gyakran váratlanul jelentkeznek, és intenzív félelmet, szorongást vagy pánikérzést váltanak ki, fizikai tünetekkel is járhatnak, mint például szapora szívverés, légszomj, remegés vagy mellkasi fájdalom.

A pánikbetegség pontos okai nem teljesen ismertek, de a kutatások több tényezőt is azonosítottak, amelyek hozzájárulhatnak a betegség kialakulásához:

Genetika: A pánikzavar gyakrabban fordul elő azokban a családokban, ahol már előfordult ez a betegség, ami arra utal, hogy genetikai hajlam is szerepet játszhat.

Biokémiai tényezők: Agyi neurotranszmitterek (például a szerotonin) egyensúlyhiánya vagy azoknak a receptoroknak a működési zavara, amelyek ezeket a vegyületeket érzékelik, szintén hozzájárulhatnak a pánikrohamok kialakulásához.

Stressz: Az életben bekövetkező jelentős stresszesemények, mint például a munkahely elvesztése, válás vagy egy közeli hozzátartozó halála, növelhetik a pánikzavar kialakulásának kockázatát.

Traumás események: Gyermekkori vagy felnőttkori traumák, mint például bántalmazás vagy egyéb erőszakos események, szintén összefüggésbe hozhatók a pánikzavar kialakulásával.

Személyiségjegyek: Bizonyos személyiségvonások, mint a perfekcionizmus vagy a negatív érzelmek erősített megélése, szintén hajlamosító tényezők lehetnek.

Élettani változások: Hormonális változások, például terhesség vagy menopauza, szintén előidézhetik vagy súlyosbíthatják a pánikrohamokat.

Egyéb mentális egészségi állapotok: A pánikzavar gyakran társul más mentális egészségi problémákkal, mint a depresszió vagy más szorongásos zavarok.

Fontos megjegyezni, hogy a pánikzavar komplex állapot, és az egyes emberek esetében eltérő tényezők játszhatnak szerepet a betegség kialakulásában. A pánikzavar kezelhető, és a terápiás beavatkozások - mint a pszichoterápia, a gyógyszeres kezelés és a relaxációs technikák - jelentősen javíthatják a betegek életminőségét. Ha pánikzavarra utaló jeleket észlel önmagán vagy másokon, fontos, hogy szakmai segítséget keressen.

Egyik válaszoló jobban írta a másiknál, minden előttem szóló tökéletes válaszolt, én is csak őket tudnám ismételni: mindig van oka, csak épp nem vagy vele tisztában, túlzott félelem valamitől végül is, leegyszerűsítve, amikor nem hajlandó az ember komolyan szembenézni a saját belsőjével, az meg annyira telítődik, hogy ledobja az agy a láncot, mondhatni, és leblokkol. Nekem is volt, kettő is, de ahogy az előttem szóló is írta, éppen váláskor, amikor belegondoltam, hogy most megint kezdhetek csomagolni, pedig azt hittem, hogy örökké tart, aztán miután elköltöztem is volt még egy, amikor kénytelen voltam szembenézni azzal, hogy megint kezdhetek mindent elölről.

A meditáció tényleg segít, meg jó, hogy akkor már terápián voltam, azóta nem is volt több, szerencsére! Ha az ember figyel rá, hogy mindig hosszan lélegezzen, nem is lesz, de ehhez persze baromi sok önuralom kell, ezért érdemes meditálni, légzésfigyeléssel, hogy ezt megszokja az ember szervezete és ne felejtsen el levegőt venni, mert tulajdonképpen pánikroham esetén éppen azért szúr és nehéz a mellkas, én is emlékszem, mert annyira a saját félelmeimmel voltam elfoglalva, hogy elfelejtettem levegőt venni. Akkortájt kezdtem jógázni is amúgy, na, ott is minden a légzésről szól, meg nem véletlenül adnak a pánikolónak papírzacskót, hogy ha abba lélegezik, az jól láthatóan mozog, ergo önellenőrzésnek is jó, hogy mozog a papírzacskó vagy nem, tehát hajrá hosszú légzések!

Amúgy a tán genetikai hajlammal én vitatkoznék, mert szerintem sokkal inkább tanult viselkedésről van szó, mint genetikáról, a generációkon át örökített szorongás van olyan erővel, mint a genetika, de nem hiszem, hogy szükség van genetikára, ha minden gyerek utánzásból tanul, az édesanyánk hasában meg az az első, amit megtanulunk a világról, hogy hányszor ijed meg anyukánk és felejt el levegőt venni, amivel a magzatot is megfosztja az oxigéntől, és ez az agykérgünkbe íródik, tehát ilyen szinten tényleg szinte genetikus, de mégsem az, hanem tanult viselkedés, arról nem is beszélve, hogy mennyire tanuljuk tudatosan is azt, hogy milyen problémamegoldó képességei vannak a szüleinknek, és ahol ez hiányzik és csak a pánik marad, ott marad a levegővétel nélküli nehéz mellkas is. Sosem felejtem, hogy azt hittem, hogy meghalok, olyan nehéz volt a mellkasom, kétszer is, nem sokkal egymás után, pedig milyen egyszerű: LÉLEGEZZ!!! Én viszont csak sírtam és sírtam, meg kiabáltam, levegő nélkül... Tiszta pánik. Soha többet! Csak a hosszú légzés! Ajánlom mindenkinek: levegő, hosszan, vagy tényleg meghalsz! :)