Szociális szorongásra milyen gyakorlati tippek, praktikák vannak, amit munkahelyen tudnék alkalmazni?

Sajnos ezen a munkahelyemen is úgy jártam, mint a többin: első pár napban még bírtak, aztán rájöttek, hogy valami nem stimmel velem, túl csöndes vagyok, így elkezdtek megutálni, kiközösíteni. Én nem tudok jópofákat beszólni, szórakoztatni a társaságot. Egyrészt nincs nagyon mondani valóm (ebben közre játszik az is, hogy tartósan rendezetlenek az otthoni körülményeim, ennek köszönhetően eléggé kiégtem), más részt pedig, hogy ha látom, hogy valaki utál és látványosan nem nyitott rám, akkor még jobban befeszülök, még jobban belém fagy a szó. Próbálkozom, dobok be témákat, de ezek az emberek érzik a feszültségemet és flegmán reagálnak. Lezárnak egy 5 mp-es válasszal, valaki a szemét forgatja, amikor megszólalok, valaki nem köszön vissza és még sorolhatnám. Egyik férfi kollégám még kisebb, a munkakörömhöz nem tartozó feladatokat is ad nekem, mintha a főnököm lenne. Ha valami eltűnik, vagy valaki hibát vét, de nem tudják, ki volt az, rám kenik. Sajnos én nem vagyok laza, nem vagyok társasági és az emberek ezt nehezen viselik, rosszindulatot, áskálódást váltok ki belőlük, pedig nem akarok rosszat, nem ártok senkinek, sőt kedves, segítőkész vagyok, mégis sokan megutálnak. És persze kibeszélnek, semmibe vesznek, kiközösítenek, mitöbb, hülyének, zakkantnak tartanak. (abba már bele se megyek, hogy a munkámat nem ismerik el) A kérdésem arra irányulna, hogy mit tegyek, hogyan szólaljak meg, ha nincs mondani valóm? Szoktam próbálkozni snassz témákkal, ami nekik unalmas, amit ki is mutatnak és leráznak, szóval leszámítva az időjárást és egyéb kommersz témákat, miről beszéljek? Van bent egy két ember, akik nem ítélnek el és ugyan úgy állnak hozzám, mint másokhoz és beszélgetnek velem, nyitottak rám, velük szívesen és könnyedén beszélgetek. De ők sajnos nem a közvetlen kollégáim, azokkal egyszerűen nem megy és tudom, hogy miattam nem, mert csendesnek és unalmasnak tartanak. Előző munkahelyemen az egyik csaj rám akasztotta a csendes gyilkos jelzőt és még a jelenlétemben is mondogatta a többieknek, írtó kellemetlen volt. Pedig én is jól el tudok beszélgetni, de csak azzal, aki nyitott rám. Márpedig a munkahelyen kellen(né)nek a vicceskedések, a semmiből kapott hosszas, több személyes társalgások, röhögések, felszínes locsogások, de az nekem nem megy. Van valakinek egy frappáns ötlete, vagy rálátása a helyzetemre, ahogy elolvasta, esetleg saját tapasztalata?