Leszek valaha boldog? Mi lenne a helyes módja, hogy ezt kezeljem?

21 éves srác vagyok

Egyetemre járok, dolgozom a szakmámban mellette, igyekszem sportolni, lassan de haladok.

Szuperül hangzik, az is, de ember vagyok sajnos.

Egyszerűen nem látom, hogy jobb lenne. Legalábbis egyelőre egyáltalán nem az, már 3 éve egy szenvedés az életem, magányos és elégedetlen vagyok. Esténként amikor a gondolataimmal vagyok, mindig a depresszió és az öngyilkos gondolatok felé lyukadok ki.

Sajnos a nagy családom szétesett, csak a közvetlen maradt. Ellenben Édesanyámban én tartom a lelket, Apukámon is látom, hogy mélyen van, így egyikőjüknek sem mondom el a problémáimat. Igazából szeretném őket boldognak látni… Egy testvérem van, de félek, hogy az ő tiszteletét is elveszteném ha elmondanám neki ezeket. A barátaimmal ugyanezt érzem.

Egyszerűen teljesen mélyponton vagyok, az egyetemet egyenesen utálom, szenvedek vele, de már muszáj végigcsinálom, az a racionális, egy évet(legalábbis remélem, hogy annyi..:D) kell túlélnem. Legalább a társaság jó, de ahhoz meg nem kellene ez a sok felesleges zh…

A munkám talán a legjobb minden közül, ott mintha picit feltöltődnék, egy jó környezetben vagyok, bár a gazdasági helyzet miatt aggódom, hogy mikor teszik ki a gyakornokot a csapatból spórolás címén. Remélem nem történik meg, hallottam most erre több példát.

De egyszerűen elveszve érzem magam. Magányos vagyok, vágyom egy párra, de belefáradtam, aktívan keresem, de mindig csalódom.

Nagyra vágyó vagyok, de hiába lehet egy jó karrierem amin dolgozom, abból annyi pénzem sosem lesz, szeretnék egy szép autót, de amíg nincs saját házam, megtakarításom addig csak hátráltatna. Nagyon. Így nem fogom megengedni magamnak. (Egyébként más fiatal aki nem örökölt hogy a szarba jut ma ingatlanhoz? Legfőképp sehogy? :D)

Egyébként sem túl jók a kilátások, szinte mióta valóban “képben” vagyok azt halljuk és érzékeljük, hogy egyre rosszabbá válik a világunk.

A mindennapjaimban nem látok örömöt igazán, nem várok szinte semmit. A barátaimmal való találkozásokat sem élvezem úgy mint régen, igazából nem szeretném velük megszakítani a kapcsolatot, szeretem őket, de egyszerűen egy-egy sörözéskor is csak az megy a fejemben, hogy ezzel is hátráltatom magam, pénzt dobok ki méregre, a pénzgyűjtést és a sportot is hatráltatja. Csak azért megyek, hogy a kapcsolatot ápoljam. Pedig egyébként egy nagyon extrovertált személyiség vagyok.

Aki járt mát hasonló cipőben esetleg elmondaná, hogyan alakult? Esetleg valami tipp, mit kellene csinálnom máshogy?

Most jól esett ezt kiírni, ez is valami.