Bevettem 2x15mg scippát (eszcitaloprám) sose szedtem ezelőtt, lesz vmi hatása az estémre? 17/F
Ma éjjel nem tudtam aludni, szorongtam, találtam otthon párat, ezért kb éjjel egykor bevettem 1x15mg-ot, utána visszafeküdtem és aludtam egy jót, majd sokáig jól voltam, nem szorongtam. Aztán egy idő után újra szorongtam, hazaértem, és kb délután fél 4 fele, bevettem még 1x15mg-ot. És a bevétel után egy kis idő múlva elfogott egy remek érzés, hogy full nyugodt vagyok. Nem tudom, hogy hogy működnek ezek a szerek, amit olvastam a neten az is fura, mert azt írják, hogy pár hét után érződik a változás, de én ma egy ideig szinte semmit sem szorongtam, vagy legalábbis sokkal kevésbé volt érezhető mint máskor és boldognak is éreztem magam tőle.
Este majd ha “elmúlik a hatása” vagy nem tudom, megszűnik ez a nyugodt és boldog érzés amit érzek, akkor lesz bármilyen “mellékhatása”? Olyat olvastam, hogy rosszul aludhatsz tőle, de én alapból rosszul alszok. Ezért szedtem be, hogy hátha segít az alvásomban.
Köszi előre is a válaszokat! 17/F
Én Szertralint szedek ami szintén SSRI típusú antidepresszáns. Arra is azt írják, hogy csak pár hét múlva érezhető, én mégis a bevétel után fél órával már éreztem, hogy sokkal jobb kedvem lesz és elmúlik a szorongásom.
Jól aludtam és másnap reggel is jó kedvem volt.
Lehetséges, hogy neked is SSRI-t kell szedned. Szerintem menj el egy pszichiáterhez és beszéld meg vele ezt, lehet felír neked normálisan és akkor simán kiválthatod és szedheted.
Lehet, hogy hetek alatt hat, de nekem akkor is elmúlt a szorongásom pár óráig.🤷♂️
És én szerencsés vagyok úgy látszik.😂😅
De köszi szépen a “tippet”.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!