Ez derealizáció? Élhetek egyáltalán még úgy ahogy régen?

Hosszú lesz ez az egész de elakarok mesélni minden kis részletet ebből a storyból. Köszi előre is ha végigolvasod és válaszolsz!

Szóval..

Ez az állapot kb 2 hónapra nyúlik vissza, amikor egy falunap alkalmából sokat piáltunk és pár haverommal rá is szívtunk. Egy darabig még úgy jól is voltam meg minden, aztán rám tört egy akkora pánikroham hogy azt hittem ott halok meg. (korábban kb 3 éve voltak rohamaim de azokon túl tudtam tenni magam könnyen) Aztán hívtam anyámat hogy jöjjön el értem haza mentem hánytam, a pánikroham még tartott tehetetlennek éreztem magam. Aztán idővel az este folyamán enyhültek a tüneteim.

Másnap ezután olyan érzés jött rám mintha nem is a valóságban lennék, és feleslegesnek éreztem bármit is csinálni ezek miatt.

Sírtam is sokat, anyámnak is elmondtam mivel azt gondoltam hátha jobb lesz, és kicsit jobb is lett. Megértő volt ezügyben, és megbeszéltük hogy keresünk egy pszichológust. Teltek a napok és anyum azt mondta nekem hogy próbáljuk meg sok citromfű teával és sok közös programmal megoldani a problémát, ugyanis bátyámnak is volt hasonló problémája ugyanígy fű miatt. Aztán elkezdtem anyámmal ide-oda járogatni, és idővel elkezdett jobb lenni az állapotom és egyszer gépezés közben azt vettem észre hogy nincsenek már problémáim. Mentek így a napok, azért voltak bennem úgy mond kételyek hogy még mindig nem a valóság ez az egész, stb.

Tudni kell hogy nekem a nyáron, főleg ebben az időszakban nagyon rossz alvási szokásom volt, minden éjjel kb ilyen hajnali 5-6 kor feküdtem le és volt hogy délután 3-4 ig is aludtam.

Na pont egy ilyen napon történt hogy gépeztem nézegettem youtube videókat, (kb hajnali 3-4 óra lehetett) és jött a fejembe egy gondolat hogy mi van ha megőrültem és már nem azt látom amit mások. Elkezdtem enyhén pánikolni anyám pont akkor ment dolgozni és jött oda hozzám nyugtatni mert elkapott egy síró görcs egyből. Ezek után jött a pokol (legalább is akkor azt hittem hogy nem lehet annál rosszabb) a nappaliban tv-ztem napokig ez a gondolat járt a fejemben amit leírtam az előbb, nem láttam kiutat az egészből és szintén olyan tehetetlennek éreztem magam. Aztán elkezdődött az iskola, a barátok és a társaság kicsit segített az állapotomon, illetve az alvásomat tudtam kicsit javítani azzal hogy 11- éjfél között feküdtem le és sötétben eltudtam aludni. Kezdtek enyhülni a problémáim, még tartott ez az egész gondolat menet de valahogy könnyebb volt "elfogadni". De most nemrég a napokban történt hogy elkezdtem megint olyanokon elmélkedni hogy mi van ha nem is létezem, mi van ha kamu az egész világ és minden, és ez jár mostanáig minden nap a fejemben 0-24. Nagyon fura és ijesztő ez az egész, olyan mintha tényleg nem is léteznék, meg mintha nem tudnám eldönteni hogy mi valós, mi nem, vagy mintha nem tudnám eldönteni hogy élek e egyáltalán. Annyira fura ez az egész, mert mégis itt írok meg felismerem ezt az egészet és nagyon akarom a régi életem. Bőgni tudnék egésznap csak. És mikor kicsit kezdeném elfogadni ezt az egészet mindig eszembe jut hogy nem is létezem és hogy nem a valóságban vagyok. És már azt hogy felismerem az egészet és hogy úgymond tudatomnál vagyok, már ezt is valótlannak érzem. Nem látok ebből kiutat, és nagyon félek ettől az egésztől. Nagyon félek hogy bekattanok, ha nem vagyok még ugye. A héten menni fogok pszichologushoz és nem tudom mi lesz velem. Esetleg tudtok mondani valamit hogy ez mitől van, vagy hogy van e remény még? Köszönöm ha végig olvastad ezt a regényt, de csak ilyen hosszan tudtam elmesélni az egész storyt.