Külső szemmel tökéletes az életem, de mégis eljutottam oda, hogy nem akarok élni?

Az, hogy a pasid lelépett, nem rólad szól hanem róla. Nem te vagy kevés, ő vágyott más érzésekre. Az újdonság izgalmára például. Ha innen nézed, máris rájössz, hogy ő alkalmatlan a hosszú távú kapcsolatra, nem pedig veled van baj. Ne hagyd, hogy egy ember fájó tette döntse el, te hogy érzed magad, mennyire vagy boldog. Sőt, sehány másik ember ne döntse el, döntsd el te. És kezdj el ne róla ábrándozni, ábrándozz egy olyanról aki majd megbecsül és boldogan lesz veled. Helyezd át a figyelmedet a múltról a jelenre és az abból születő jövőre.

Mindezt természetesen úgy, hogy adj időt a gyásznak, egy álmod elveszett. De aztán következik a boldog, szép jövő, amikor majd érzed, de jó, hogy nem maradt mellettem, nézhetném a boldogtalan kis pofikáját. Ha valaki másra vágyik mint amit te adni tudsz, azt keresse csak másnál, nálad így felszabadul a hely egy olyannak, aki majd téged akar. Aki ráadásul minden szép eredményed nélkül is téged akarna.

Az öngyilkosság úgy gondolom szabaddá tesz végképp, ha már megtudnád tenni, hisz helyette bármit megtehetsz, például eladsz mindent és lelépsz, mindenkit hátra hagyva, légy szabad inkább, mint oszlott!

Sajnos én már ezt a szabadságot sem kedvelem...