A nárcisztikus típusú emberek miért szeretik egymást?

Azt azért ne feledjük, hogy a nárcizmus valahol a gyermekkori korszak sajátosságaira vezethetők vissza. A szülők vagy semmi figyelmet nem fordítottak az egyénre, vagy szélsőségesen sokat és kialakítottak magukban egy olyan eszményképet, hogy a gyerekük a tökéletes gyerek.

Ez persze a jellem részévé válik, ami torzulásokat eredményez, következésképpen nincs valós énképük. Egy illúzionált világban élnek, ami az önvezérelt céljaiknak van alárendelve. Az érdekek mentén kötnek szövetséget, ha a másikban hasznot látnak, akkor befogadják a köreikbe, főleg, ha a másik fél őt isteníti...

Hosszabb távon nem fenntarthatók a kapcsolataik, legalább is egészséges ember számára nem fenntarthatók, de a nárcisztikus jellem nem egészséges...

Általánosságban is igaz, hogy a hasonló korai sérüléseket szenvedett emberek (magyarul a „rokon lelkek”) öntudatlanul felismerik egymást és szimpatizálnak egymással – kivéve, amikor olyasmit látnak meg egymásban, amit saját magukban tagadnak és gyűlölnek.

Ez nem nárcisztikus jelenség, hanem fordítva: ők sem kivévelek az ökölszabály alól. Azon meg gondolom nem csodálkozol, hogy két egymásnak szimpatikus ember azt folytatja együtt, amit külön-külön is csinálnának.