Ezzel érdemes pszichiáterhez menni?

Kialakult egy fóbiám ami tönkretette az életemet.

Pszichológus nem segített. Pszichiáter még tudna, vagy csak adjam fel és legyek végre öngyilkos?

A sztori nagy vonalakban:

(Ködösítés nélkül csak orvosnak mondanám el)

Az exem nagyon csúnya dolgot tett. Akkor 2 hétig voltam pszichiátrián idegösszeroppanással, majd utána elkezdtem járni pszichológushoz, de ő nem érzem hogy tudott volna segíteni, akkora traumát okozott az eset.

Eltelt 4 év, megismertem életem szerelmét. Túl voltunk eljegyzésen, boldogabb voltam mint valaha. Szóba került az a dolog amitől rettegek, sírva könyörögtem hogy ne tegye, találtam egy megoldást ami nem csak nekem felelt volna meg hanem még neki is picivel előnyösebb lett volna. Mégis megtette. Utána összeroppantam. El is hagyott. Valahogy megbocsátottam neki, bár ő kijelentette hogy nem bán semmit az életben, szóval sose kért bocsánatot. (Gondolom arra célzott hogy a hibáitól lett ilyen, tanult belőlük stb)

Sose mertem megkérdezni hogy de legalább azért azt elismeri hogy hiba volt azt tennie, annyira rettegtem a választól. De el is temettem a dolgot már teljesen magamban, vele is újra egymásra találtunk és lassan elkezdett alakulni a dolog köztünk. Szóba került az a bizonyos dolog is és önként felajánlotta hogy ha még mindig zavar akkor az én alternatívámat választja. Nagyon boldog voltam. Aztán rá pár perccel mégis közölte hogy nem tudja elfogadni hogy újra és újra feljön a téma, mintha élete végéig egyetlen múltbéli tettéért akarnám leszidni újra és újra és hogy egy kalap alá veszem az exemmel. Pedig nem, én csak le akarom zárni végre magamban a dolgot végleg, amihez az kell hogy többet ne tegye meg (amit meg is ígért pár perccel korábban) és hogy egyetlen egyszer kimondja hogy hibázott. Egy kalap alá se vettem soha őket, semmi párhuzam nincs bennük, hanem egyfajta ok-okozat. De ő inkább elhagyott végleg. Ő életem nagy szerelme, képtelen vagyok élni nélküle. Most hogy elvesztettem, folyamatosan az öngyilkosságot fontolgatom.

Viszont tényleg nem csinált egy átlagos embernek rosszat, nehogy azt gondoljátok, csak a korábbi traumám miatt kialakult fóbiám miatt volt számomra az. Abban viszont tényleg hibázott hogy ennyire hidegen hagyta hogy mit tesz azzal velem.

Mondok egy nagyon hülye példát.

Tegyük fel hogy az az exem félrenyelte a Coca Colát és megfulladt. Elkezdtem betegesen félni a trauma miatt a Coca Colától. Utána életem szerelmét megismertem, kitalálta hogy ő is Coca Colát szeretne inni, én pedig sírva könyörögtem hogy legyen Pepsi és az még picit olcsóbb is!

A többit be tudjátok helyettesíteni. Az a lényeg hogy számára jelentéktelen kis különbség volt, számomra pedig világrengető.

Úgy érzem hogy az én hibám a fóbiám, de ő legalább akkorát hibázott azzal hogy ennyire semmibe vette.