Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Mit tegyek az életemmel?...

Mit tegyek az életemmel? Öregszem és nem vittem semmire és súlyos depressziós vagyok. Fizikailag sem bírom már a terhet, nemhogy agyilag.

Figyelt kérdés
Szülők amint tudtak megszabadultak tőlem és ha bajban voltam se volt hova mennem. Sérült vagyok agyilag, amit legyintéssel elintéztek, hogy csak hülye és azt sem vették észre, hogy tanulási nehézségeim vannak és ügyetlen is vagyok. Társaságba sem tudok úgy beilleszkedni, ahogy kellene. Egyedül lakom albérletben, próbálok lakásra gyűjteni, de elég nehéz és mindig jönnek nehezítő körülmények. Kapni és örökölni sem fogok. Mindig is az volt, amit magam értem el. Vágyom egy saját lakásra, mert az albérlet pénzkidobás. Párkapcsolatom volt, de az inkább lehúzott, mint előre vitt volna. Ilyen hibbantként csak az olyanoknak tetszettem, akik a mának éltek , alkoholisták, stb. Van háziállatom, sportolok, de mégis nagyon belefáradtam mindenbe. Jól jönne valami fizikai segítség, mert így szétszakadok és a hobbim, kedvenc időtöltésem rovására megy. Nem látom értelmét így élni. Szép se vagyok és csak rusnyulok, pedig nem öltözök rondán és ápolt vagyok. Egyre többször gondolkodok azon, hogy megölöm magam. Van vajon sorstársam? Mert a közvetlen környezetemben nincs. Valaki gyereket szeretne, ami nekem nem lehet, valakinek jó otthon minden, valakinek jó karrierje van. Sokan nyáron nyaralni mennek én meg a számlát és auto javítást fogom fizetni..
2023. júl. 10. 21:11
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:

Persze, hogy van értelme az életnek, de magyarázd ezt meg annak, aki a depresszió vagy a szorongás miatt nem látja. Nem azért, mert szar napja van, vagy rossz dolgokon megy keresztül, hanem mert az agya teljesen máshogyan működik éppen akkor. (bár aki válságos dolgokon megy keresztül, annál is épp ez a helyzet, lásd gyász) pl.: Imádom az életet, minden apróságban meglátom a szépet, az egyszerű dolgokat kedvelem, nem vágyom semmi extra dologra, de amikor elural a szorongás, vagy egy depressziós időszakomban vagyok, akkor annyi. Egyszer olvastam, hogy egy depressziós embernek azt magyarázni, hogy fel a fejjel, az élet szép, szedd össze magad, és minden a fejben dől el - olyan, mint egy törött lábúnak azt mondani, hogy fussa körbe a háztömböt.

Persze ettől még így van, az élet szép, és van értelme. És a depressziót vagy bármi mást is le kell és le lehet győzni. Az ilyen tanácsok viszont max. sebtapasznak jók, de általában még annak se.

2023. júl. 11. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:

11/


igen nekem is azt mondják folyton,hogy minden fejben dől el meg,hogy csak én tudok változtatni de én már úgy érzem nem megy a változás ezért lebegek a szarban és én se látom értelmét az életnek.Ha nem léteznék már semmi gondom nem lenne.

2023. júl. 11. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:

Ennél többet mi sem tehetünk, csak hogy elmondjuk hogy igen is, bármilyen nehéz, de érdemes élni.

Szerintem ez még mindig jobb mintha ennyit sem mondanánk, bármilyen nagy közhely.

Tudod ez olyan hogy, képletesen ha szomorú vagy mert felhős az ég várod hogy kisüssön a nap, de foglalkozhatsz mással is és akkor egyszer csak azt veszed észre, hogy kisütött a nap is, és közben nem is voltál szomorú sem, mert nem a felhőkön rágódtál.

Tudom hogy nehéz de nem is lehetetlen. Igen az élet nehéz de annál többet ér.

2023. júl. 11. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
Miujság azóta?
2023. aug. 24. 01:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!