Hogyan mondtátok el a szakembernek az öngyilkossági gondolatokat?

Pfuuu ez rettenetes. Mielőbb keress fel egy szakembert! Ez nem gyerekjáték, kérlek mindig tudd, hogy van értelme élni és felkelni minden egyes nap. Még akkoris, ha úgy tünik, hogy nincs. Remélem mielőbb jobban leszel. <3

Így ahogy leírtad, mondd el, ezt máshogy nem lehet.

Reszketve-remegve. És nagyon büszke voltam magamra, hogy sikerült elmondani.

Valószínű arra fog közben gondolni hogy hogyan segíthet rajtad. Ő egy szakember és érted van, nem ítélkezik. Én is elmondtam, azóta jobb… Bízom benne hogy neked is sikerül! <3

5. vagyok. Nem kétségbeesetten, de nem is megvetően. Inkább látszott rajta hogy komolyan veszi amit mondok. Utána kérdezgetett is megoldást keresve és megnyugtatott. Nagyon nehéz és megterhelő tud lenni egy pszichológussal egy beszélgetés, főleg ha ilyen témákat feszeget, de muszáj mindig őszintén, magadtól megmondani, hogy mi a problémád és ha kérdez, akkor is őszintén válaszolni, mert csak így tud rajtad segíteni. Menni fog, nyugi :)

Én sem mertem még elmondani, pedig úgy érzem, egyre nagyobb teher ez, ami mostanra már teljesen beborít, szinte fizikálisan érzem a súlyát - Hülyén hangzik, de mégis valami hasonlót érzek. A folyamatos aggódás a pénzen, feleségem sajnos nem tud elhelyezkedni, egészségügyi problémák, kevés alvás, mert folyamatosan ezek megoldásán pörögsz, de nem jutsz semmire. Mindeközben álljál helyt a munkában, felelj meg a családodnak, szülőknek, akik pedig általában csak leoltani tudnak, illetve ez a része nem érdekli őket; lelki segítségnyújtásra sajnos teljesen alkalmatlanok. Nincs kivel megbeszélnem dolgokat, az érzéseimet, pedig annyira jó lenne valakivel beszélni, aki megérti ezeket és nem ítélkezik. Akár olyannal is, akinek sikerült túllendülnie ezen. Próbálom nem elhagyni magam, mert nem tehetem meg, de ez egyre fárasztóbb, úgy érzem, mint aki egyre inkább "elfogy" :( 32/F

Nálam már annyira elhatalmasodott az öngyilkosság gondolata, hogy szinte egyfolytában erre gondolok. Alig van "nyugott" percem egy nap. Abból kevesebb van. Ráadásul akiket a környezetembe ismertem és megtették, azok is folyamatosan bevillannak. Egy megmagyarázhatatlan fájdalom van az emberben. És minden nap gyötör. Csak ezt a fájdalmat szeretném megszüntetni. Ez már Elviselhetetlen. Már megvan hely hogy hova fogok menni és pontról pontra mit fogok csinálni. Igazából már többször voltam ott, hogy akkor most befejezem de amikor oda érek, ott vagyok, és tenni kellene azt amiért odamentem, mindjárt nem vagyok akkora nagy legény. akkor elkezdem lebeszélni magam, hogy minden rendbe jön mit keresek én itt normális vagyok ? és akkor csak ott állok és nézek ki a fejemből van hogy órákat is ott vagyok aztán beülök az autóba és haza megyek.