Ez morálisan hogyan ítélendő el?

Kezelés rezisztens rekurrens unipoláris depressziós vagyok. A remissziók (javult állapotok) egyre kevesebbek és az ellentettjuk meg egy több.

Nem tudok mit tenni. Terápia nem hat, gyógyszer nem hat.

1-2 napig nem eszem max pár falatot de nincs is kedvem rájövök. Csak aludnék.

Aztán másik nap hirtelen rengeteg csokit ennék, de nincs pénzem. És itt a baj.

Van egy közös "kassza" amit csak kajára költünk.

Én havonta kapom terápiákra a pénzt, de elköltöm fagyira mert következő hónapban ennek a ciklusnak véget vetek, 6. alkalomra.

Kapok eleget, hogy visszafizessem ezeket.

Egyedül ezek tudtak 7 napból 2 - 3 nap rövid örömet okozni, semmi más.

Nincs örömérzetem.

Véget akarok vetni már, ez a konstans... melankólia, kinek tartozom ezzel? Miért vagyok ebben a körben? Hogy kerültem ide?

Felesleges kérdések...

Csak kérlek ne írjátok, hogy "mmm majd jobb lesz, tarts ki" meg ilyen clichéket. Annyit hallottam már hogy felrobbanok mert annyira nem igazak.

Ha igazan lennének nem ölné meg magát naponta 700 000 ember, amiből oké pár nem ongyilkosság, hanem lehet gyilkosság, de mondjuk az "csak" 10% - sajnálom hogy így kell áldozatokról beszélnem.

[link]

Direkt kérdeztem meddig beszélhetünk: "Ameddig Ön szeretné".

Már hívtam krízis vonalat helyzetemben a segélyvonalat - közli velem a személy 2 perc után, hogy lejárt a műszakja ad valaki mást.

"Haló tessék" sóhajtottam egyet és kinyomtam. Mert tudtam, hogy semmi haszna őket hívni ha ilyen emberek vannak ott.

Majd megtettem, itt sem lennék, de elcsesztem valamit és túléltem volna. Akasztás szerű esemény volt, de nem tartott semmi. Nem részletezném, nem adnék ötleteket.