Mi az élet értelme Magyarországon egy meleg embernek?

Én pont hogy azt látom, hogy okadek szinten nyomják már a meleg propagandat.

Netflixen gyakorlatilag minden második sorozatban meleg vagy lezbi vki.

Nekem van baráti körben meleg, sose szekáltuk és nem is mesélt ilyenről sose. Kicsit túlzott amit te leirtal a kérdésben

#3: az összes sorozatban meg van heteró. Akkor ez heterópropaganda?

Egyébként a tudtommal a Netflix-sorozatok alapvetően nem magyarországon készülnek...

A melegség, mint olyan a szexualitáshoz tartozik, ami véleményem szerint magánügy.

Ha neked van egy párod, akkor a kettőtök viszonya a ti dolgotok, és nem kell az útcán ezt azzal hírdetni, hogy smároltok, kézen fogva jártok stb.

Lehet heterónak kinézően viselkedni, és nem fofnak érni intrikák.

Ha viszont felvállalod magad, akkor nézz át ezeken az embereken, mert nem az a lényeg, hogy mit mondanak. Hanem az, hogy ti mit éreztek.

Ez valami propaganda szöveg? Amúgy a válasz: 42.

Én nem láttam még cikizést, kiéve a Pride-on...

Szerintem nem azért bántanak ha bántanak

Külföldön se elfogadóbbak az emberek

Öt éve igyekszem már kilábalni abból a mélységes lelki nyomorból, amibe egy borzalmas gyermekkor taszított, de ebben az országban szerintem nem tudnék egy életet végigszenvedni anélkül, hogy meg ne őrüljek. Meleg vagyok, ezt régebben előszerettel róttam fel magamnak a további életem gátlójaként. Tizenkettő voltam, amikor – főként a melegségem elnyomása és a rengeteg bennem felhalmozódott önütálat hatására – öngyilkosságot kíséreltem meg. Fura is így visszagondolni, hisz még most is gyerek vagyok, pedig ennek már öt éve. Rettenetes állapotban voltam, mégsem vette észre senki. A környezetemben élőknek ez volt akkoriban a legkisebb gondjuk, nem igazán figyeltek rám. Aki észrevette, az is letudta annyival, hogy ezen úgysem lehet segíteni, fel kell dolgozzam a családi dolgokat (egyik szülőm elvesztése, családi viszály stb.), majd elmúlik magától.

A legutóbbi öt évben sokat fejlődtem, de továbbra sem tudom elmondani azt, hogy szeretem azt, aki vagyok.

Aki nem éli át, nem része ennek a kisebbségnek, nem is veszi észre, hogy mennyi inzultus ér minket. Nem is feltétlen szándékosan, de ott van az állandó bu*zizás, a kormány szavai, a nagyszülők helyeslése a TV-ben hallottakra, az indokolatlan beszólások ellenünk stb. Tudjátok egyáltalán, hogy milyen, amikor egy közeli családtagod azt mondja, hogy „bárcsak minden meleg megdöglene”? Fogalmatok sincs, hogy milyen ezt hallani, és a belső fájdalmat visszaszorítva érdemben válaszolni arra, hogy tulajdonképpen a halálodat kívánta. Egy embertől is fáj ezt hallani, a fél családtól pedig egyenesen megőrjítő, tinédzserként mindezt kibírni több, mint amit az idegeim épen túlélnek.

Úgy érzem elég fájdalmat gyűjtettem eddigi rövid életemben ahhoz, hogy az halálomig kísértsen, ezért csupán abban reménykedem, hogy legalább egyszer éljek meg valamit, amiért megérte annó eldobni azt a kést. Ennél többre, boldogabb életre nem látok már reális esélyt. Utóbbinak a lehetőségét már nagyon rég eltemettem.