Hogyan tovább? Mit tegyek?

Sziasztok, elnézést, ez lehet egy kicsit hosszabb lesz.. Azt hiszem egy válaszúthoz értem. Az életem már kiskorom óta nehéz volt, folyamatosan a bántalmazások célpontja voltam a suliban, azért mert különc voltam.. Ha ez nem lett volna elég, otthon a szüleim rengetegszer veszekedtek.. Apám nem szeretett volna gyereket, már 50+ volt mikor én megszülettem.. Ahogy múltak az évek, úgy ezek a veszekedések mindig arra mentek, hogy választani kellett a két fél között, olyan igazi lelki terror.. Ezt a lelki terrort annyival tudtam fékezni, hogy mindig mikor veszekedtek elmentem a nagyszüleimhez, akik tőlünk nem messze laktak.. Aztán 19'-ben meghalt a nagymamám, utána már csak a tatám maradt, bár ő vele mindig is szoros volt a kapcsolatom, a kedvenc unokája voltam.. Sokszor volt tatám helyett is apám.. Sokat köszönhetek neki.. A szüleim kapcsolata persze bélyeget tett az én személyiségemre is, már tudom milyen nem kell, hogy legyen egy apa, ezért nem is szeretnék soha gyereket.. Az önbizalmam természetesen a béka feneke alatt van, sokszor küzdök depresszióval.. Nem volt sok barátom sosem, mindig visszahúzódó voltam, nem egy nagy társasági ember, de azért mindig volt egy-kettő, hát, most már az sincs, akit barátomnak tekintettem, amióta van barátnője, azóta nem is írt.. Eddig egy kapcsolatom volt, de az is már három éve véget ért, és az is teljesen tönkretett anno, bár azóta már túltettem magam a dolgokon, próbálok ismerkedni.. S itt kezdődik a gond, jól nem nézek ki / csúnya is vagyok, igyekszem úgy ismerkedni, hogy eltekintek a külsőtől, inkább ami fontos számomra a belső.. Szombaton összeismerkedtem egy lánnyal, akinek van egy 2 éves lánya, akit elfogadtam volna, bármennyire is irtózom a gyerekektől... A dolgok sokáig jól is mentek, de egy idő után egyre ritkábban írt vissza, s egyre rövidebb válaszokkal.. Vasárnap felvetettem neki, hogy mi lenne, ha találkoznánk, ő nem lakik messze a határtól, én meg a határon sajnos egyelőre kocsival nem bírok átmenni, a hatályos törvények miatt még egy hónapig (próbajogosítvány), erre ő küldött sírva nevetős smiley-t, ami nem esett jól, de elnéztem.. Meg a kifogás az volt, hogy ő nem teheti ki a lábát a házból, mert fél a rendőröktől.. Kérdeztem, hogy miért, kitérő választ kaptam.. Ekkor már kezdtem elég szarul érezni magam.. Aztán hétfőn nagyon rosszul éreztem magam, sok dolog összejött, a szüleim megint összevesztek, engem meg megint kikészítettek.. Ezt elpanaszoltam neki, de még jóval a dolgok előtt szóltam neki, hogy nem vagyok egy egyszerű ember, s kell egy kis elfogás is a részéről, ő azt mondta, hogy semmi gond.. Írta, hogy neki idő kell.. Utána pár percre rá, letiltott.. Engem meg ez teljesen letaglózott, reményvesztettnek érzem magam, a társkeresőn már mindenkit bekedveltem a körzetben, úgy érzem, hogy kiégtem.. Magamat egyébként, egy kedves, segítőkész embernek írnám le.. Fent ahogy említettem, az ilyen dolgokkal mindig fordulhattam a tatámhoz, nos, sajnos, most már nem.. Április elején történt egy kisebb balesete, és azóta előjött nála a demencia, mára már ott tartunk, hogy alig beszél, nem tudja ki vagyok.. Tehát elveszítettem őt.. Ami a latba még ad.. Azt megjegyzem, főiskolát végeztem, van munkahelyem, ahol viszonylag jól keresek, a szakmámban dolgozom, szeretem is.. Kocsim, és jogosítványom is van.. De mit ér minden, ha épp boldog nem vagyok, s a magány teljesen tönkretesz? Hogyan tovább? Kedves olvasó, köszönöm, hogy elolvastad..