Mentális egészségemet helyezzem előtérbe vagy a tanulást?

Szia. Ha 16 éves vagy, akkor gyakorlatilag 10.-es vagy, vagyis sehova nem fog beszámítani az átlagod- sőt, ma már egy jó emelt érettségi (jövőben ez sem lesz már kötelező) és egy középfokú nyelvvizsga garantálni fogja a felsőoktatásba való bekerülést, az MA/MSc képzések, ahogy a poasztgradok sem már a gimis bizi vagy az érettségi alapján lesznek megcélozhatóak:) Így én szakemberként azt javaslom neked, hogy hallgass a megérzéseidre és picit vegyél vissza a tempóból. Valószínűleg nem arról van szó, hogy buta lennél az erős gimihez vagy éppen tehetségtelen- egyszerűen csak nagyon nehéz kamasznak lenni, melankólikus, kissé introvertált tininek meg mégnehezebb- ne aggódj, sokan voltunk ezzel így. Én végzősként az őszi félévben rengeteget rontottam, mert utáltam bejárni a suliba. Hajnalban kellett kelni, 32 lány osztálytársam arcát kellett bámulnom a hülye shoppingolós sztorijaikkal és nagyon pöcs tanáraim is voltak- így pl. eljutottam oda, hogy matekból osztályozóra küldtek és kegyelem 2-est kaptam a végzős év őszi félévében. Otthon persze kussoltam róla, mert az én anyukám is maximalista és rendkívül kritikus (ha az indokolatlan megjegyzéseit nézem, akkor gyakran verbálisan bántalmazó is) volt: magával szemben is, velem meg méginkább. Aztán persze minden kiderült és azzal kezdtem tüntetni otthon, hogy elmegyek művésznek, próbáljanak megállítani. Néhány hónapig rebelliskedtem, fetrengtem, eljártam kortársakkal ide-oda,minőségi időt szántam a saját terveim megismerésére és végül írtam egy szuper érettségit mindenféle túlstresszelés nélkül,amivel a klinikai doktoriig hasítottam. Anyukám persze marha büszke volt, hogy Ő ,,hozta ki ezt belőlem", de felnőni már csak azért is tuti, mert aztán illedelmesen, de helyre lehet tenni a szülők Egoját is, pl. hogy ne kezeljenek egész életedben olyan tárgyként, amely kb- csak arra jó, hogy a kirakatban lehessen vele hencegni arról, hogy mennyire is jó/gondos anyuka/apuka kellett ahhoz, hogy ,,ilyen gyerek legyen a végeredmény". Sajnos ez a mentalitás nagyon jellemző a magyar szülőkre, és sokan benne is maradnak ezekben a játszmákban felnőttkorukra is. Így előbb-utóbb ezekre a nagy szerep-beszélgetésekre bizony sort kell keríteni. Nem ismerem anyukádat, de nem feltételezem, hogy tisztában van azzal mennyire megtud téged bántani a kritikáival. Valószínűleg nem segít most sokat, de anyukád hozzád hasonlóan szoronghat- vagy saját gyermekkori tapasztalatai, vagy a korábbi iskolai teljesítményével (be nem teljesült karrier célok pl.) vagy az anyai szerepkörével összefüggésben. Kamaszkorú fiatalok szülei sokszor szembesülnek azzal, hogy úgy kellene megvédeni és terelgetni a gyermeket, hogy csak egy bizonyos szintű kontrollt gyakorolhatnak rá: ha az túl nagy, a kamasz elfordul tőlük vagy feladja a függetlenődési törekvéseit (elpapucsosodik), viszont ha túl kicsi, akkor érezheti úgy, hogy kevés a rá irányuló figyelem/szeretet ill. a függetlenődési törekvéseivel az optimális határokon kívülre is araszolhat (ami akár valóban veszélyes lehet, s nem csak az iskolai jegyekre:)) Szóval ilyenkor a szülők is ki tudnak tehetelenségükben fordulni magukból és gyakran elkövetik ezt a ,,világ legszuperebb anyukája/apukája akarok lenni" pálfordulást- ezzel érvényesítve a gyermek felett a szigorúbb, szinte már moralizáló kontrollt (ami a következő dilemmával=ha szereted anyát/apát, akkor bizony úgy élsz, hogy megakarj/megtudj felelni nekik..) Azt tanácsolnám első körben, hogy beszélj az iskolapszichológussal- mivel már 3 éve akadnak kényszeres, repetitív (azaz visszatérő) gondolataid egy stabil szorongás mellett- amihez természetesen egy erőteljes hangulatingadozás is társul, érdemes lenne átbeszélni a háttér okokat. Könnyen elképzelhető, hogy ért valami környezeti (ez lehet iskolai, szociális) hatás ano, amely miatt megszégyenültél vagy elbizonytalanodtál ez pedig egy folyamatos negatív hatást és állandó belső öncséplést okoz- amely miatt szenvedhetsz. Bár nem könnyű nyomasztó dolgokról ismeretlenekkel beszélni, ha megpróbálod, pozitívan csalódhatsz: egyszerűen elmúlik majd a nyomasztó terhek súlya és az önbizalom fejlesztésével újra jóban lehetsz majd magaddal. A világgal is kicsit megint kibékülhetsz, hogy aztán a következő kamaszkori borúra már jobban felvértezd magad, mert a fiatal felnőttkorig bizony viharos időszakon át vezet az út. Anyukáddal is érdemes lenne leülnöd beszélgetni, ha nyitsz, esélyt adsz arra, hogy jobban megértse milyen helyzetben vagy érzelmileg- hidd el, a gyermeke vagy, nem akar neked rosszat, tudatosan meg főleg nem. Ha elmondod neki, hogy hogyan hatnak rád az éles kritikái, beszólásai -tehát tudatosítod a viselkedését amire részben vak- hitetlenkedve, de megpróbálja majd beleélni magát a helyzetedbe. Aztán lehet elmeséli, hogy Ő hogyan élte meg ano a kamaszkorát és akkor már te is nyíltabban rákérdezhetsz, hogy mitől félt annyira téged- s meg is nyugtathatod, hogy eszedbe nincs lemenni gyök alá a suliban, csak egyszerűen úgy érzed, hogy annyira szétfeszít az élet, hogy minél inkább mindennek is megakarsz tökéletesen felelni, annál inkább bukókba sétálsz bele és mivel csalódást okozni senki nem szeret, így nagyon megvisel a jelenlegi helyzet. Vagy valami ilyesmi: a kulcsmondatok természetesen nálad vannak. Bután hangzik, de sokat segíthet ha a nagy beszélgetés előtt akár kiírod vagy listára összeszeded amiről beszélni szeretnél, esetleg belső monológként le is játszod magadban. A pszichológia külön használja ezt a módszert, mert segíti az érzelmek átdolgozását. Az iskolapszichológus ráadásul ebben is a segítségedre lehet:kérésedre (magától nem!) bevonhatja anyudat is a megbeszélésekbe, átbeszélheti vele külön az általános kamaszkort, esetleg elláthat téged action plannel a közös beszélgetésekre stb. Szóval nem vesztel vele semmit- nem családtag, nem haver, titoktartása van tanárok/szülők felé, ráadásul megvan a saját oka is arra, hogy miért ezt a szakmát választotta. Szóval csak bátran! A tanulmányokra picit visszatérve: biztatnálak- akár a saját példámon keresztül is- hogy amikor az energiáidat már csak egy témára kell koncentrálnod, egészen máshogy fogsz teljesíteni (több pozitív visszacsatolás ér majd arról, hogy jó helyen vagy, jó dolgot csinálsz és ügyesen is) és sokkal szívesebben is szánsz majd időt rá. Tehát lesz kiút a döcögősebb időszakból. Sajnos középiskolában rossz kerettantervvel még mindig túl sok baromságot kell megtanulni, ráadásul rengeteg órában, ami túlfeszíti a kamaszkort- nyilván minél prominensebb a gimi, annál nagyobb a megfelelési kényszer és a külső/belső stresszor is. Pedig a helyzet az,hogy egy kamasznak nem szabadna állandó stresszben élni- márcsak azért sem, mert érzelmileg és biológiailag is az érési folyamatok közepén áll, a feldolgozatlan sérelmek (ezek lehetnek erőteljes kritikák, társas vagy önbullying késztetések, esetleg alacsony önismeretből fakadó szorongásos hangulatzavarok (teljesítményszorongás nagyon gyakori akkor, ha az ember nem érzi hatékonynak magát xy területen)) ebben a korban patológiás minták megjelenéséhez és rögzüléséhez vezethetnek, amelyek kezeléséhez később szakemberek bevonására lehet szükség (lelki kiegyensúlyozatlanság sokszor vezethet fizikai rosszullétekhez, vagy később fizikai megbetegedésekhez is). Bár az iskolarendszer (és a politikusok) nem teszi lehetővé, egy kamasznak igenis élveznie kell az életet, kipróbálni magát több területen, alkotni, ismerkedni az élettel, másokkal, a szerelemmel, önmagával és egyébként rengeteg időt aktív pihenéssel (pl. alvás) tölteni. A tanulmányaidat illetően egy picit legyél engedékenyebb, ha sikerül beszélned a problémákról anyuddal és/vagy az iskolapszichológussal is, akkor nem okoz majd a lazítás sem lelkiismeretfurdalást. Amit tehetsz annak érdekében, hogy megtartsd a jó pozíciódat, azaz, hogy választol most magadnak olyan faktot(faktokat) amelyek tényleg érdekel(nek) és amely(ek)et hajlandó leszel 1,5 évig kitartóan tanulni, még úgyis hogy elfogadod, ha mellette a nem érettségi tantárgyakból becsúsznak majd a rosszabb jegyek is- mert azt meg végképp senki nem fogja számonkérni :) (Sok később sikeres és híres ember bukdácsolt az iskolában vagy akár repült is az egyetemről- szóval humbuk ez az istenadta tehétség= hatos iskolai teljesítmény:D) Ezzel a stratégiával egyébként ki is tudod egyensúlyozni a tanulást, ráadásul úgy, hogy semmilyen hátrányod nem fog származni belőle- hiszen ha a végeredmény megfelel, kit érdekel hány hármasod volt 11. első félévében pl.- a jóhír pedig, hogy ezzel sem vagy még elkésve!! Ne búslakodj, nagy dolog hogy felismerted a szükségleteidet, tegyél is érte, hogy változzanak a dolgok. Sok sikert!!