Hogyan tudnám feldolgozni a múlt traumáit illetve hol kezdjem?

Nagy nehezen rávettem magam arra hogy kiírjak magamból mindent amit érzek és ami nyomaszt évek óta (hálás köszönetem hogyha elolvassatok és tanácsot tudnátok adni.)

24 éves lány vagyok és úgy gondolom hogy valami nincs rendben velem mentálisan.

Rengetegszer kiakadok és annyi düh van bennem hogy azt el sem tudjátok képzelni .olyanokat mondok hogy bár meghalnék bár ne léteznek már stb… mindent szét tudnék törni olyankor annyira mérges. Ez a düh kitörés akkor történik hogyha valami nem úgy sül el ahogy én szeretném és igen , ez egy kis apróság miatt is megtörténik.

Miután lenyugodtan belátom hogy amit tettem azt nem vol helyénvaló és óriási bűntudatom van, utálom magam. Minding azt kívánom hogy bárcsak vissza fordíthatnám az időt és kontrollálni magam de sajnos nem tudom.

Próbáltam visszatartani, magamba fojtani az érzéseimet de sajnos sikertelenül . próbáltam meditálást olvastam könyveket ,sportolók de mindezek ellenére is megtörténnek ezek a düh kitörések ezek már évek óta.

Sajnos nemcsak dühkitöréseim vannak hanem szorongok is . Néha csak úgy elkap egy rossz érzés,rengeteget agyalok a halálon.. félek hogy elvesztem a párom betegségben vagy balesetben… és ez annyira tönkreteszi minden napjaimat hogy már nem is tudom milyen érzés aggodalom nélkül élni. Folyamatosan ez van… de tényleg mindenért aggódom jövőmért, az egészségemért a munkámért.. És közben megöl a bűntudat azért ahogy néha viselkedek.

Meg szeretnék gyógyulni és hinni abban hogy jobb lehet idővel. Szeretnék pozitívabban hozzáállni a dolgokhoz ,szeretném hogyha tudnám kontórólállni az érzéseimet ,szeretnék aggodalom nélkül élni. És igen tudom hogy mindenkinek gondja van ebben a világban és mindenki aggódik valamilyen szinten ,meg vannak problémái az embernek de viszont nem olyan mértékben mint nekem. Nem azt szeretném hogy most teljesen minden megszűnjön és csak boldogság létezzen mert tudom hogy ez lehetetlen de viszont szeretném hogyha másképp állnék a világhoz ,magamhoz és az emberekhez. mindenkit elüldöztem magam melöl a viselkedésem miatt és nagyon kevés ember ért meg sőt szinte csak a párom ért meg. Még én sem tudom pontosan leírni hogy min megyek keresztül de úgy érzem hogy én vagyok saját magam legnagyobb ellensége és folyamatos csatákat vívok önmagammal.

Szerintem ez visszavezethető a gyerekkoromra mivel nagyon nehéz gyerekkorom volt.. én nem kaptam szeretetett. Alkoholizmus is volt családon belül… meg iskolában kiközösítettek.

Én úgy gondolom hogy ezek mint mint hozzájárultak ahhoz hogy érzem magam bár annak idején azt hittem hogy erős vagyok meg nem lesznek később gondjaim amikor felnövök de viszont napról napra jobban érzem a hatását annak ami 15-20 évvel ezelőtt történt. Nem gondolok a múltamra ,próbálom elfelejteni és elnyomni magamban de viszont lehet hogy legbelül sose tudtam feldolgozni és ezért vagyok olyan amilyen?

Van-e valaki hasonló helyzetbe? Van ebből ki út?

Jelenemmel kapcsolatban pedig nem panaszkodok hiszen mindenem megvan amire csak szükségem van és valamiért mégsem vagyok boldog. Gondolkoztam pszichológuson is viszont nem tudom hogy az mennyire tudna segíteni és én nem tudom hogy mennyire tudnék megnyílni valakinek személyesen. Tapasztalatokat pszichológussal vagy trauma feldolgozással kapcsolatban szívesen meghallgatok. Köszönöm ha elolvastad!