Miért az a beteg, aki nem lát semmiben se értelmet? Miért nem az, aki totál felesleges dolgokban is boldogságát leli?

Egy rendszer akkor működik jól, ha egyensúlyban van. Bár én kicsit túlzónak tartom a "boldogság" szó túl gyakori használatát, de most a példa kedvéért használjuk ezt.

Csak laikusként, szerintem ha az ember lelkivilága kibillen az egyensúlyából, az egyik végponton a depressziós állapot áll, a kilátástalanság, lehangoltság, a nihil, ezek ugye kóros mentális állapotok.

A másik végpont az erőltetett pozitív gondolkodás, a realitásokat nélkülöző optimizmus, a folyton vigyorogni akarás, annak a hangsúlyozása, hogy minden csodálatos, és ez sem egészséges.

Az egyensúlyi pont a magabiztos, kiegyensúlyozott ember, aki egyszerű, akár felesleges dolgokban is tud találni örömöt, de látja azt is, ha valaminek tényleg semmi értelme. Ilyen lehet a boldog ember.