Lehetséges az, hogy valakit úgy helyeznek gondnokság alá, hogy valójában nincs is rá szüksége?
Figyelt kérdés
Amikor betöltöttem a 16. életévemet, abbahagytam a tanulást és eljöttem a gimnáziumból. Most 19 éves vagyok, az elmúlt 3 évben semmit nem csináltam, csak itthon lógattam a lábam (na jó, ez nem igaz, mert besegítettem a házimunkába, néha a boltba is elmentem bevásárolni), nem tanultam, nem dolgoztam sehol, a szüleim tartottak el. Erre rájött a gyámhatóság (nem tudom, hogyan), most pedig meg akarnak fosztani a cselekvőképességemtől, gondnokság alá akarnak helyezni. Úgy vélem, azért gondolják azt, hogy ez indokolt az esetemben, mert 3 éve nem csinálok semmit, de nem hiszem, hogy ez elég indok lenne rá, szerintem nekem nincs szükségem gondnokra. Ennek ellenére elképzelhető, hogy mégis lesz gondnokom?2023. jan. 19. 22:00
51/91 anonim válasza:
Az összes hajléktalant vagy háztartásbelit gondnokság alá lehetne venni ilyen indokkal, hogy "nem dolgozik"
52/91 A kérdező kommentje:
„De a bíró például téged is ki fog kérdezni; és a mostani válaszaid alapján nem tűnsz zavartnak.”
Ezzel csak az a baj, hogy írásban van időm gondolkodni a válaszokon és választékos fogalmazni meg a gondolataimat. Szóban, pillanatok alatt nem tudok ilyen megfontolt válaszokat adni. Ez miatt kissé aggódom.
2023. jan. 21. 22:12
53/91 A kérdező kommentje:
Választékos helyett választékosan akart lenni.
2023. jan. 21. 22:14
54/91 anonim válasza:
Nem kell megfontolt válaszokat, teljesen spontán normális életszerű válaszokat kell, mint egy ép átlagember, nem mint egy jogászprofesszor. Majd szóljál, mi lett, mert már nagyon beleélem magam a helyzetedbe, meg úgy látom, a másik válaszoló is. Vannak rokonaid, jóismerőseid, akikkel beszélő viszonyban vagy? Nem ártana, ha állnának melletted támogatók.
55/91 anonim válasza:
Nem fog sürgetni a bíró. És készülj esetleg kész válaszokkal. Hátha megkérdezi a napirendedet. Mik a céljaid, mit szeretnél tanulni, miért hagytad abba az iskolát. Mivel szeretsz foglalkozni. Kérdez majd a gyógyszereidről is talán, azoknak a nevét jegyezd meg.
56/91 A kérdező kommentje:
Mindenképpen meg fogom írni, hogy mi lett a vége a pernek. Csak már tartanánk ott, hogy vége van!
Barátaim és/vagy olyan rokonaim, akikkel tartanám a kapcsolatot és segítenének (a szüleimen kívül), nincsenek. Sehová nem szoktam eljárni, csak néha a boltba.
2023. jan. 21. 22:27
57/91 anonim válasza:
El tudom képzelni, hogy ilyen állampolgári dolgokat is kérdeznek, hogy hol lehet ügyeket intézni (kormányhivatal, önkormányzat) meg mire lehet szavazni, hol és kik hozzák a törvényeket, mi mennyibe kerül, mit tud az ember csinálni a megtakarításával, milyen okmányaink vannak, hogy kell munkába állni.
58/91 anonim válasza:
A szakértő meg fogja kérdezni, hogy miért akarnak gondnokság alá venni. Kérdező, a lustaság nem indok arra, hogy gondnokság alá vegyenek. Mondd azt, hogy lustaság miatt!
59/91 A kérdező kommentje:
A TASZ oldalán azt olvastam, hogy sokszor jogszerűtlenül járnak el ezekben a perekben és olyanokat is gondnokság alá helyeznek, akiknek nem is lenne rá szüksége. Akkor ez mégsem így van?
2023. jan. 22. 19:20
60/91 anonim válasza:
Megtörténhet. Azért lenne jó, ha a szüleiddel beszélnél, hogy ez hogy történhetett. Ha az gyerekemről lenne szó, szétverném a gyámügyes fejét, mielőtt még beadhatná az iratokat. És ügyvédet fogadnék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!