Szemtanúja voltam a gyömrői vonatbalesetnek Legalábbis akit elütött a vonat azt láttam és az emberek reakcióját, hogy áll a vonat, villognak a fények.Szeretném elfelejteni mihamarabb.Hogyan tudom megtenni?Bővebben lent
"Ez ma történt?"
Attól tartok: igen, az előbb olvastam az Index-en (Index Belföld)
Lehet még nagyon friss, ezért érzed így.
Pár hete én autóbalesetet láttam, halálos áldozattal, a férjem látta azt is, ahogy próbálták újraéleszteni az egyik sofőrt, de meghalt.
Én akkor értem oda, amikor már elvitték az áldozatokat, de az autóroncsok karnyújtásnyira voltak tőlem. Szörnyű volt ott, akkor. Elsírtam magam majdnem. A férjem erősebb érzelmi tartalékokkal rendelkezik, persze megviselte, de túl vagyunk rajta.
Az emlék idővel el fog halványodni, de el sose fogod felejteni teljesen (max.idős korban). Én 12 évesen voltam szemtanúja egy autó pályás halálesetnek. Akkor és a következő hetekben erősen élt bennem az emlék, de 2 hónap múlva már szinte nem is jutott eszembe, hacsak nem kifejezetten balesetről beszeélgettünk.
Szóval ne aggódj! :-)
Nagyon rendes vagy hogy nem tudsz megvalaszolni egy egyszerű kerdest sem.
Mar 2 én kérdezték de nem vagy kepes valaszolni?
Ma volt?
Belehalsz egy datum leirasaban ?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!