Miért lennék én személyiségzavaros?
Az a helyzet, hogy anno amikor másik mentális betegséggel diagnosztizáltak, az nem zavart, sőt megnyugtatott, hogy tenni tudok ellene. Viszont amikor azt mondta nekem a pszichiáter, hogy személyiségzavarom van, egy nagy rakás szarnak éreztem magam. Mert ez azt jelenti, hogy alapjaiban hibás a személyiségem, gyerekes vagyok, éretlen.
Eddig úgy gondoltam, hogy az anyukámnak van hansonló, és hogy én meghaladtam azt a szintet, most meg úgy érzem benne ragadta ugyan abba, amibe ő is.
Annyi az egész, hogy eléggé woke vagyok. Megkérdőjelezek mindent, ami körülöttem van és másoknak betegnek tűnő érdeklődési köröm van. Az, hogy nem okoz örömet semmi, szimplán azért van, mert túlságosan tudatában vagyok mindennek. Ezért iszom annyi alkoholt, mert akkor pillanatnyilag amnéziás leszek és tudom élvezni a hétköznapi dolgokat.
Nem bírom elfogadni, hogy egyszerre lehet valami jó és rossz is: mert nem lehet, ez paradoxon. Ha meglátom valamiben a rohadást, nem fogja eltüntetni pár kedves szó. Logikusan belátható, hogy a jó és rossz közti határ mesterséges és szubjektív. Ezért a moralitás is. Én meg közte libikókázom. A civilizáció tele van illúziókkal, amikben mindenki annyira hisz, hogy már őrültnek tartja, aki megkérdőjelezi. Ettől függetlenül betartom ezeket, csak már így nem jelentenek nekem semmit.
"Miért lennék én személyiségzavaros?"
Ezt felteszed a gyakorisoknak, akik 5 sort olvasnak rólad, miközben a pszichológusod diagnosztizálta a személyiségzavart?
1. En sem ertem, mit vár....
Ha megvan a diag., egfeljebb elmehet egy másik dokihoz... de laikusok mit tudnának mondani?
Mondjuk eleg jellemző, hogy a pszichiátriai betegeknek nincs betegsegtudatuk...
Látod, ezt sem tudtad értelmezni! Egyáltalán nem vicces, ha valakinek mentális betegsége van.
Az a vicces, ha ez a valaki MÁSOKAT idiótáz le, akiket nem is ismer.
"Hát persze.. mindenki más idióta, csak az nem, akinek erről orvosi papirja van... 🤣🤣🤣🤣"
Konkrétan azt írod, hogy a mentális betegség= azzal, hogy valaki idióta és még ezt viccesnek is találod. Nem arról van papírom, hogy idióta vagyok, hanem arról, hogy szorongásos zavarom van. Ha idióta nem is vagy, gusztustalan seggfej biztosan. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!