Szükségem lenne pszichológusra?

Előre is köszönöm Mindenkinek, aki elolvassa!

Egy 18 éves fiú vagyok. Idén érettségiztem, de még suliba járok szakmára. Barátnőm van, aki velünk él. (Szüleimmel élek még)

Semmiféle anyagi problémám nincs, megvan a jogsim, autóm is van stb.

(Ezt nem dicsekedés miatt írom le!)

Szüleimmel, barátnőmmel, családtagokkal jól kijövök.

Tudni kell azt, hogy apum egész hétköznap dolgozik, eléggé messze, így csak esténként jön haza, így igazából anyukám nevelt.

De nekünk apummal igazából nincs is apa-fia kapcsolat. Köszönünk egymásnak, ha itthon van. Kérdezni voltam-e suliba stb ilyenek, de amúgy semmi olyan.

Anyummal nagyon, de nagyon jó kapcsolatom van. Olyan, mintha a legjobb barátom lenne. Viccelunk, nevetünk, komoly dolgokat is megtudunk beszélni stb. Baratnommel jó a kapcsolatunk, szeretjük egymást. Ő az első barátnőm.

Igazából már jó pár éve gyötör az öngyilkosság gondolata. Nagyjából ilyen 3-4.osztályos korom óta.

Eddig csak anyukám miatt, barátnőm miatt illetve az allataim miatt nem tettem meg.

A kinézetemmel nincs probléma, sokak szerint jóképű vagyok. ( Ezt sem dicsekedés vagy ilyesmi dolgokat miatt irom).

Ahogy érzem magam eléggé nagy hangulatingadozásaim vannak.

De ezt eléggé hülyén fogom leírni, másképp nem tudom valahogy, előre is bocsánat ezért.

Egyik nap tényleg nagyon jó viccelodok stb, másik nap is, de akkor belülről olyan szinten össze vagyok törve, hogy nagyjából az egesz tusolást végig sírom.

Az a gond, hogy tényleg nem tudom leírni, hogy mi a bajom.

Néha úgyérzem, hogy van egy nagyon rossz énem, mintha ketto személy lenne a fejemben.

Gondolkoztam ezen a kétszemélyiségen is, de szerintem nem az.

Sokszor ültem már le, hogy írok egy levelet, azonban semmit nem tudtam írni a lapra.

A látszat csal. Egy élet vidám fiúnak gondol mindenki. Tényleg én vagyok az, aki a társaságban egesz végig beszél, nevet, viccet mond, hülyéskedik stb.

De van olyan, amikor csak annyit mondok magamban, hogy ezt már nem bírom.

Gondolkoztam már azon, hogy felvagdosom magam, azután arra gondoltam, hogy hát a bőröm nem akarom osszevagdosni, mert csúnya lesz.( igen, tudom, hogy ez értelmetlen). A gyógyszer beszedésén is gondolkoztam, azzal pedig nem ártanék külső sérülést.

Igazából ezekről senki nem tud, csak is én.

Ha bármi problémám van, azt saját magammal beszélem meg. Valahogy ami olyan dolog, azt nem tudom mással megbeszélni tényleg.

Minden este, lefurdes után, nagyjából olyan 11-12 éves korom óta belenézek a tükörbe és elköszönök minden elhunyt ismerős, barát, családtagomtól, sőt még az állataimtól is.

Hálát kérek, hogy segítsen mindenen, mindenkin. Tényleg, nem tudom, hogy mivan velem.

Gondolkoztam azon is, hogy elmegyek orvoshoz, de úgy akarok, hogy ezt ne tudja senki.

Nem tudom, hogy hogyan menjek el, mit mondjak stb.

Eléggé tanácstalan vagyok.

Nagyjából most igazából ennyit tudtam leírni, lehet fogok még többet is, de most ez jutott az eszembe igazából.

Nagyon, de nagyon szépen köszönöm Mindenkinek a válaszát!