Mikor lesz jobb tartósan? Szakítás utáni boldogság/jólét.

Még tavasz végén véget ért egy 6 éves kapcsolatom. Igazából így árnyaltan nem tudnám leírni, mi volt a probléma, akinek meséltem a "se veled, se nélküledet" húzza rá, szerintem nem az volt. Inkább más lett a prioritás kettőnknek. Ő kezdeményezte a szakítást, én támogattam. A búcsúnál még meg is öleltük egymást és szép életet kívántunk egymásnak (mondtuk, hogy szeretjük egymást). Ezt egy depresszió szakasz követte (11-ig fekvés, semmi életkedv, rohamevés). Szülők nem tudták valami jól kezelni.

Majd jött a suli, új környezet, új emberek. Féltem, de belevágtam az állapotom ellenére is. Lettek barátaim akik segítettek a tanulásban és én is nekik,

tudunk is hülyéskedni, jól érzem magamat velük stb. Lett még egy barátom akivel, nagyon hasonló az életutunk és vele fulfilled-nek érzem magam. Valamint pszichológushoz is el kezdtem járni, mert beláttam, hogy ez nekem ez nagyon sok. Segítség kell, mert változtatni akarok ezen. Kondiba is járok, egészségesen eszek, tudatosabb vagyok a gondolataimmal/érzéseimmel (mindfulness) + nyár óta naplót vezetek az érzéseimről.

Zh-k jól sikerültek. Randin is voltam egy lánnyal, csók is volt. De egyszerűen úgy érzem, mintha az egész egy mesterkélt színjáték lenne. Mintha ez összedőlhet bármikor.

Meg egy olyan érzésem is van, mintha így lassan haldokolna a lelkem, vagy nem tudom hogy mondjam. Ami az intimitás (nem szex), komoly beszélgetések, hosszú ölelések hiánya okozza.

Egyik este ittas állapotban hazafele elgondolkoztam, hogy van-e értelme így ennek az egésznek. Mit számít ez az egész? És elgondolkodtam milyen jó lenne beugrani a tóba, ami mellett sétáltam.

És nem maga a gondolat rémített meg, hanem, hogy magamban egy kis időre ezt helyeseltem.

Meg most egy egész hétvégét sírtam át (egyedül voltam).

Tudom, hogy lesz jobb. Mert az eddigi időszak erről árulkodott, csak ez egy olyan esemény volt, ami kicsit, mintha lenullázta volna az egészet.

(Amúgy viszonylag sokszor büszke vagyok magamra, és próbálom megérteni magam + időt adni magamnak. Csak nem mindig megy)

Nektek mi volt a "taktika" ilyen élethelyzetben?