Nagyon mélyen vagyok, az öngyilkosságon gondolkozom, hogy lehet ilyen lentről kijutni ebből az állapotból?

Akkor gondolom beavatott vagy a témában, ha évek óta kezelnek.

Próbáld meg azt, hogy kimész, felöltözöl rendesen, mérgedben azért is futsz, hogy ne legyen úrrá rajtad. Tudom, hogy milyen szörnyű érzés pedig nem járok sem pszichológushoz, se nem vagyok kezelve gyógyszerekkel.

Nálam segít, ha elmegyek egy helyre, kiordibálhatom a fájdalmam, ami senkit sem érdekel és megkönnyebbülök. Laza kocogással hazajövök és egy jót alszom. Akár 5 napig is megmarad a pozitív közérzetem tőle. Adj neki egy esélyt :)

Hasonló cipőben járok.

Szedtem antidepiket: mirtazapine, amitriptilin, duloxetine-t, paroxetinet, alprazolám (amerikában antidepinek is számít FDA által), trazodone-t, tramadol-t off label szerint

Szedtem antipszichókat amiket utáltam: quetiapine, haloperidol, risperidone meg egyebeket amikre nem emlékszem amiket fekvőosztályon kaptam.

Szedtem antiepileptikumot lamotrigine-t.

A múltkor a pszichiáter felvetette a clozapine-t de arra nyíltan mondtam hogy na azt nem. Én utána nézek, hogy mit szedek és a clozapine az a legdurvább antipszchihotikum, gyakori vérkép kell, mert csökkentheti a fehérvérsejt számokat, még a kezelés után is.

Szedtem/szedek: elmítettem alparzolám (xanax), nitrazepam, diazepam, clonazepam, zolpidem

Őszintén a szomatikus tüneteim megszűntek, de úgy érzem, sok ember tapasztalata szerint is, hogy ez a fajta mentális betegség olyan mint a rák. Valakinél elmúlik egy időre aztán előjön. Valakinek nem hat semmit.

Nekem sajnos a mentális problémáimon nem hatott semmi sem, egyedül a benzodiazepinek. Clonazepam és Xanax.

Ez a kettő nyugtat le egyedül, de csak enyhít a szuicid hajlamomon.

Hasonló az anamnézised akkor gondolom mint nekem.

Az ilyen depire nincs gyógymód, és a kezelés is kérdéses. Ha azt hirdetik hogy a depresszió kezelhető, akkor miért öli meg magát annyi ember kezelés alatt?

Az én véleményem, csak enyhe depressziónál van esély a javulásra. A mélyre nincs.

Az ilyenek általában gyerekkorból származnak. Történt valami lelkileg elviselhetetlen veled akkor? Minél korábban kap el, annál nehezebb vagy valószínűtlenebb kijönni.

Sajnos engem kb 6 - 7 évesen kapott el, és lehet újévkor teszem meg. Ez nem egy ilyen leírom a tervet a papírra, ez egy ilyen belső árnyék. Kb. úgy mint amikor gitározol figyeled a ritmust meg a ritmus változást, de a gitár hanggal vagy elfoglalva, viszont a ritmus irányít, nemtom érted-e így?

Ha a trauma minél később kapott el, annál "egyszerűbb" dolgod van.

Ez azért van, mert amikor kisgyerek vagy, akkor formálódik meg a felfogásod a világról, emberekről, környezetedről - és annál nehezebb ezt megváltoztatni.

Afrikában gyerekkorban néhány területen hasonló korú gyerekeket készítenek fel emberölésre és hogy ki az ellenség. Felnő 25 évesre, ott állsz és mondod neki hogy dehát ő ártatlan miért ölöd meg.

Na most cserélj szerepet, az afrikai mondja neked hogy lődd fejbe, de neked meg úgyanolyan nehéz, mint neki letenni a fegyvert. Nem ebben nőttél fel.

Én kétségbe vonom azt, hogy ha az ember felnőtt akkor már mindenről csak ő tehet.

Minden amit tud, befolyás az a gyerekkorból származik. Hogy tehet ő arról akár felnőttként? Beért az agya? Igen, beért az agya abba amiben nevelkedett.

A Prozac ország című könyvet ajánlom, az írónőnek is komoly depressziója volt, családban öröklődő szinten. Úgy emlékszem lítiumot is kellett szednie, az hatott, meg az akkoriban népszerűvé váló SSRI.

Ami segíthet, ha csak előre egy nappal, vagy egy héttel gondolkodsz és tervezel. Mindig megteszed az aznapi teendődet, mégha nincs is kedved hozzá. Magadhoz képest kell csak mérni magadat, nem azokhoz, akiknek nincs ilyen adottsága, betegsége.

Az Isten hit is segít, van aki ezt eleve elutasítja, de aki nem, annak komoly erőforrás lehet.

A sportolás is jótékony.