Depresszióban szenvedők, főleg nőtársakat kérdezem, sikerül már normális, rendezett életet élnetek, lett családotok?

26 éves vagyok, fél éve kezelnek depresszióval és szorongással. Nagyon szeretnék elég jól lenni ahhoz, hogy lehessen egy kapcsolatom. Hosszú évekig áltattam magam, hogy tartom magam, jobban lehetek. De végül a környezetem visszajelzései és a negatív gondolati spirálok,sírógörcsök ráébresztettek arra, hogy egyedül nem fog menni.

Most megint nagyon rossz... a november évek óta pokol számomra, mindig elfog a szorongás. :( Furcsa módon az egyetem első 3 évében mindig rossz dolgok történtek velem novemberben. Mintha bevésődött volna valami "depihónapnak", ami a rossz dolgokról szól.

Mostanában viszont jó dolgok történtek, de ìgy is annyira sokat sírok, nem tudok napi 8 órát dolgozni így, hogy muszáj home officeban lennem, most nem tudom megtenni, hogy váltsak és ezt már megtárgyaltam a terapeutámmal is. :(

Nem élek a szüleimmel, vannak barátaim, így annyira magányos sem vagyok, de nem tudom elhinni, hogy alkalmas lehetek egy kapcsolatra. Sokszor megfordult a fejemben, hogy gyerekre se kéne vágynom, neki is rossz lenne egy ilyen anyával, és a mi családunkban vannak mentális betegek eleve, nem kéne örökítenem ezeket a géneket. Borzalmas gondolatok ezek, nagyon nehéz ezekkel élni, kizárni őket.

Pedig ha nem lenne ez a betegségem, sok értékes tulajdonságom van... de semmire sem megyek velük, ha tudom, mekkora teher az, amikor ez az állapot van, a legnagyobb félelmem, hogy emiatt hagynak majd el, kívülről átélni ezt pokoli lehet.

És nem ringatom magam olyan ábrándokba, hogy valaki a megmentő "herceg lesz a fehér lovon", aki úgymond nem bánná a megtartó erő szerepét.

Többet kell adnom ennél jóval. :( A legrosszabb a bizonytalanság, hogy nem tudhatom leszek-e ennél jobb, több, mint ami most vagyok, egészségesebb gondolati világgal, ami nem borít ki egészséges embereket már megint. :/