Sérült vagyok. Sosem lehetek boldog. Öngyilkos akarok lenni. (?)

Itt vagyok 18 éves srácként. Elegem van az életből és ez nem rinya akar lenni. Sosem leszek egy teljesen épp gondolkodású ember.

Az egész ott kezdődött hogy apukám lelépett, maradt nekem anya, testvérem drogozott, bűnözőtt, anya a testvérem után futott aki akkor 18 volt én kb 6 éves, állandóan a bírságait kellett fizetnie, vele foglalkozott velem a suliban lévő tanárok.. Mindig anya jött értem legkésőbb.

Mi nélkülöztünk, költözgettünk, ennyi idősen már felnőttként kellett viselkednem.

Ezután amikor 8 éves voltam kizártak minket a lakásból. A bútorok, minden ott maradt a rendőrség semmit nem csinált, ekkora pedig kezdett sínre jönni az életünk.

Ezután nélkülözés, költözés, bátyám látogatása a börtönben.

Bátyám szabadult, azóta felépített 150kmrrel arrább egy nagyszerű életet, családdal.

Nekünk sínre került az élet... 2014 és 16 között... Anyám elkezdett hanucinálni először aztán történeteket találni ki amit elhittem. Később öngyilkossági kísérletek, nem ment ki fél évig a lakásból, egyedül én voltam akkor neki akit szeretett. Én hittem neki és benne mert 12-13 éves voltam, de fura volt az egész... Hihetően adta elő.

14 éves koromra levágtam hogy anya beteg. Volt egy régi ismerősünk aki beszámolt nekem akkor hogy anyám pszichiátriára járt skizofréniával ami valószínűleg előjött neki.

15 éves voltam amikor az iskola, és a szomszédok bejelentették anyát hogy engem elhanyagol, és fura a viselkedése, védelembe vettek.

Védelembe vétel alatt mi történt? Semmi. 15 évesen nem is éreztem semmi rosszat egésznap gépeztem, suliba ott volt a padtársam és kész.

Mára úgy elfajult, hogy anya ellenem fordulgat, bátyám ellenem hergeli és ezen szórakozik, bánt verbálisan és fizikálisan is, meglop, fenyeget.

18 éves vagyok. Egy megtört 18 éves. Jegyeim a suliba SZAROK. 4-es vagyok egy tantárgyból vagyok csak jeles, egyetlen egy egyetemre nem fognak felvenni de jó ha az érettségiig kihúzom.

Suliba 2 ember van akivel beszélgetek. Azt mondják hogy a barátaim. Engem mindig kihagynak. ENGEM MINDENKI LESZAR PONT UGYANÍGY MINT AZ ANYÁM VAGY AZ APÁM. Nem vagyok fontos ember és kész. Félek öngyilkos lenni... Nincs remény de félek mivanha elcseszem.

Jártam pszichológushoz is. Raírta hogy erős depresszió. Sokat nem segített... Rajtam ki tudna?

Barátaim nincsenek. Neten ismerkedtem... Találkoztam is eggyel, akivel végigdumáltuk a délutánt. Találkozó óta ignorál. Rosszul esett? Igen. Miért? Mert már elhittem....

Nem akarok ezzel a tudattal élni és ilyen múlttal. Elegem van ha anyámról kérdez egy vadidegen mindig szépíteni kell.