Hogyan tudnék kimászni ebből a gödörből?

Egy jóideje már nem élvezem az életemet és tanácstalan vagyok, hogy hogyan tudnék magamba egy kis életkedvet lehelni. Nem sajnáltatás céljából született meg ez a poszt, csupán tényleg ötletem sincs, hogy mitévő legyek, ezért írok ide.

18 éves vagyok, nemrég végeztem a középiskolával. Sajna az egyetem amit megcéloztam magamnak nem jött össze, így jelenleg a „gap year”-emet töltöm és igyekszem kitalálni, hogy jövőre hova tovább. Az utóbbiból kifolyólag jött az ötlet, hogy kéne keresnem valamiféle munkát, addig se otthon ülök tétlenül. Voltam olyan szerencsés, hogy a nagybátyám cégénél eltudtam helyezkedni és jelenleg napi 8 órában ott dolgozom.

Bevezetésképp szeretnék kicsit visszamenni a múltba, hogy teljesen kerek legyen mindenki számára a történet. Sosem volt olyan igazán boldog az életem. Összességében adott volt minden, de a környezetem miatt állandóan szenvedtem. Attól a perctől kezdve, hogy beléptem az óvoda kapuin, folyamatosan piszkáltak. Általános iskolás koromban az alsós osztályfőnököm nem igazán kedvelt. Alapjáraton egy figyelmetlen gyerek voltam, de ő butának és bénának könyvelt el, mindig feketepontokkal és beírásokkal jártam haza, független attól, hogy egyáltalán nem voltam egy rossz gyerek. Volt pár olyan osztálytársam is, akik állandóan piszkáltak, az egyikőjük miatt konkrétan félelemben éltem évekig, minden nap bántott, volt, hogy tettlegességig is fajult a dolog. Emellé társult az is, hogy itthon folyamatos szankciók értek, ha rossz jegyekkel tértem haza. Ugyan az utóbbi kettő tényező olyan ötödik osztályos koromtól kezdve megszűnt, de a hátralevő felsős éveim sem voltak olyan üdítőek.. A középiskolában az elején kicsit fellélegezhettem. Lettek új barátaim és egy jobb osztályom, elkezdtem konditerembe járni, elég nagyra gyúrtam magam másfél év leforgása alatt, ez sokat dobott az önbizalmamon és a komfortérzetemen. Akkor jött a fekete leves, amikor beütött a covid és otthon ragadtam. Távol a barátoktól, motiválatlanul, az otthoni negatív környezetben magányosan és még az edzőtermek is bezártak, ami engem nagyon megviselt, mert nekem nem csupán stresszlevezetést jelentett az edzés, hanem a gyúrásból fakadó izmos külső extra magabiztosságot adott. Sose voltam megelégedve magammal, a mai napig nem vagyok, a rengeteg múltbéli piszkálódás pedig kiölte belőlem az önbizalmat. Az egyetlen dolog, ami a külsőm tekintetében tetszett és fel is figyeltek rám miatta, az az izmos testalkat volt, aminek jelentős részét el is vesztettem a covid alatt. Emiatt karanténban eléggé depressziós voltam, pláne, hogy itthon is mindenki legalább annyira feszült volt állandóan, mint én. Egy picikét kiégtem a suli végére, csináltam a jogsit és előttem volt az érettségi is, állandó stressz alatt voltam. A barátnő hiánya is szépen fokozatosan elkezdett felemészteni az évek alatt. Ugyan szerető családban nőttem fel és itthon megölelhet bárki, ugyanazt a fajta szeretetet nem tudja senkisem nyújtani, mint amit egy partnertől kapnék meg, de ezen a téren mindig is problémáim voltam a már leírtak miatt, önbizalmam az nulla a harmadikon, de térjünk vissza a jelenhez.

Az ötlet, hogy munkát keressek a gap year alatt, az eredetileg az enyém volt. Régóta véget akartam már vetni a szétszórt, egész nap otthon ülő és pornót néző, billentyűzetet nyomkodó lusta és magányos életmódomnak. Sok ideje gondolkodtam azon, hogy esetleg a nagybátyámat megkérdezem, hátha alkalmazna, és sikerrel jártam: Csupán két nap alatt szereztem magamnak egy olyan munkát, ami 5 percre van a házunktól, családon belül van, összességében jól fizet és kedvesek a kollégák. Hol van itt a probléma? Kérdezhetitek sokan.

Nagyon sok stresszel jár. Hatkor kelek, onnantól kezdve hétig folyamatosan stresszelek. Hétkor megkezdődik a munka, onnantól kezdve folyamatos gyomorgörcs egészen délután négyig, majd egész délután a munkán jár az eszem és azon, hogy hamarosan le kell feküdni aludni és kezdődik előröl a dolog, sajnos egyáltalán nem élvezem ezt a munkát. Minden éjszaka felébredek legalább tízszer, nagyon sokat forgolódom, nem tudom kialudni magam. Független attól, hogy ébresztés előtt akár 9 órával lefekszem, alig részesülök olyan 5-6 óra pihentető alvásban, mindezek tetejében pedig a munkámmal álmodok minden este… A munkáltatóim nagyon meg vannak velem elégedve, de borzasztóan sok energiámba kerül, hogy 9 órán át egy olyan munkát űzzek, amit nagyon távol áll tőlem és még vágjak mindenki előtt jóképet is hozzá. Hétvégéről hétvégére élek, vasárnap délután már a következő péntek délutánt várom (már ha nem dolgozom szombaton..) Egy olyan környezetbe érek haza nap mint nap, ahol a nagypapám haldoklik, a szüleim lelkileg nagyon levannak fáradva, barátnőm nincs és baromi magányos vagyok és a barátaimmal is alig tudok lenni, mert ők is nagyon elfoglaltak. A pornóföggőségtől nem tudok szabadulni, mert ha még azt a minimális boldogságot is megvonnám magamtól, akkor nem tudom mi lenne velem, de közben tudom, hogy nem helyes de nem tudok tőle szabadulni. Társam nyilván nem fog a semmiből teremni, de ilyen leharcolt lelkülettel nem visz rá a lélek, hogy munka után fáradtam még menjek el ide-oda és próbálkozzak… Edzeni általában nincs sok erőm, a gerincemmel is kellene foglalkoznom, de sokszor nem visz rá a lélek, annyira kimerült és rosszkedvű leszek estére. Nem akarom otthagyni ezt a munkát, mert távolságban, időbeosztásban és fizetésben plusz talán még kollégák tekintetében is ez az egyik legkedvezőbb hely, nem akarok csalódást okozni se itthon, se ott a munkahelyemen, de a másik oldalról meg úgy érzem hogy felemészt ez az egész. Alapjáraton jó sorsom van, szerető család, tető a fejem felett, étel az asztalon, meleg szobában alhatok, megvan az összes ilyen elektromos kütyü és társai amire vágytam, autó is van itthon külön amit tudok vezetni és mostmár önálló keresettel is rendelkezem, de közben iszonyatosan stresszes vagyok és boldogtalan évek óta. A szüleimmel beszéltem, nagyon megértőek és minden erejükkel igyekeznek segíteni, de nem segített olyan sokat az, hogy ezt megbeszéltem velük. Tanácstalan vagyok, nem tudom merre tovább. Sajnálom, ha a végére kissé szedett-vedett lett a dolog, vagy nem fogalmaztam tökéletesen, de már így is nagyon sokat írtam. Körülményeit tekintve nagyon kedvező ez a munka, lehetne ennél sokkal rosszabb is, de bárkivel beszélem meg, bármivel bíztatom, nyugtatom vagy motiválom magam, semmi se segít és ez nem állapot, hogy hétvégéről hétvégére élek és stressz az életem és zavar, hogy évek óta nem vagyok boldog.