Depressziós vagyok, és nem tudok vele mit kezdeni hosszú távon. Van itt olyan, akinek sikerült végleg kijönnie belőle?

Sokszor tehernek, értelmetlennek érzem az életet és megnyugtat a halál gondolata. Ilyenkor szívesen odaadnám az életemet valakinek, aki meghalt, pedig élni akart. A leghétköznapibb dolgok is kiszipolyozzák az erőmet, fizikailag és mentálisan. Vannak jobb időszakok, mikor sikerül kihúznom magam ebből, olyankor dolgozok magamon és az önismeretemen, próbálom megelőzni a bajt, odafigyelek magamra. Aztán a legváratlanabb pillanatban visszazuhanok, már kezdem nem bírni. Ami korábban örömet okozott, most semleges, vagy teher, nem tud lázba hozni semmi, enni sincs kedvem. Folyamatosan nyom a mellkasom és légszomjam is van, pedig elvileg fizikai bajom nincs, így például jógázni sem tudok, mert nem bírom tartani a légzéseket és kifejezetten rossz érzés (jobb időszakokban rendszeresen csinálom, mert hátha...). A jó időszakok túl rövidek ahhoz, hogy érdemben haladni tudjak bármivel is, mondjuk tanulással, ezért stagnál körülöttem minden.

Ha aggódnál, nyugi, nem teszek kárt magamban a szeretteim miatt, de ha ők nem lennék, komolyan fontolóra venném az öngyilkosságot. (Bár jobb lenne csak egy „kiszállok” gombot megnyomni, de hát ilyen nem létezik.) Csak azért félnék tőle, mert ha nem jönne össze pszichiátriára kerülnék, ami valószínűleg a földi pokol lenne számomra. Sosem értettem, hogy sokan miért érzik úgy, hogy joguk van rendelkezni mások élete felett. Olyan kevés dologra van valóban ráhatásunk, legalább az életünk vagy halálunk legyen a saját kezünkben.

Ha lenne rá pénzem, meg lelki erőm természetesen szakemberhez fordulnék, azonban jelenleg egyik sincs.