Kedves szociális szférában dolgozó Kollégák! Ti hogyan töltődtök, mikor úgy érzitek, hogy az utolsó csepp energiát is a munkahelyeteken hagytátok? Illetve mi segít át titeket azon, ha úgy érzitek, hogy kellene egy hét töltődés egészségileg is?
Szívesen fogadok immunerősítő és "lélekimmunerősítő" ötleteket is. Pályakezdő vagyok egyébként és szociális szférában is épp pályaváltásban vagyok, emellett mesterszakot is elkezdtem levelezőn, csak kicsit azt gondoltam, hogy könnyebb lesz, de most úgy érzem, hogy egy hétre szívem szerint visszautaznék a szülővárosomba. De ezt természetesen nem tehetem meg. Ötletek, ha kevés idő van a regenerálódásra?
Köszönöm a válaszokat!
"egy hétre szívem szerint visszautaznék a szülővárosomba. De ezt természetesen nem tehetem meg."
Miért nem teheted meg?
3as,
az attól függ.
töménytelen mentális zavaromat sikerül a hétköznapokban elviselhetőre mérsékelnem, ha a stresszt, mint olyat külső megfigyelőként próbálom észlelni. Ebben sokat segít a meditáció. Ritkán szoktam csak leülni és nyáron vezettem be ezt az új időtöltést, de már most segít, hogy kicsit rendet rakjak magamban. Sokkal egyszerűbben működik a világ, mint gondoljuk, csak néha még kell állni és passzív megfigyelőként, nyugodtan tapasztalni. Sokat ad, ha néha az "itt és most" -ban vagyunk ahelyett, hogy csalódással mérgezett "volt"-okban és félelemmel téli "lesz"-ben éljük le az életet.
Bocsi, ha túl sok - 1es voltam. Gondoltam mesélek az élményeimről.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!