Barátként lehet ezen segíteni?

Lehet, sőt, talán barátként a legjobbak az esélyek.

Sokak nem elég érettek, nem eléggé bátrak ahhoz, hogy pszichológushoz menjenek, vagy egyszerűen nincs meg rá az anyagi fedezet, esetleg nem is tud együttdolgozni a psz-sal a gyakorlati rutin miatt.

A család, és a pár érzelmileg túlfűtött az érintettel szemben, sokkal könnyebben siklanak el a lényegi dolgok felett.

Egy nem túlfűtött, de elfogultnak, az érintett életét ismerő személy lehet a leghatásosabb és legjobb esély a segítségre.

Sok mindent lehet kezdeni, de ne feledd, hogy a nap végén nem a te felelősséged, és ha nem sikerül, akkor nem a te hibád. Csak azért kezdem így, mert nem akarom, hogy a te mentális egészséged is rámenjen, ha nem tudsz segíteni a barátodon.

Ezt félretéve, ami nálunk bejött a baráti társaságban:

- Kezdj el (és erőltesd), egy belsős baráti viccet, ahol viccelődtök arról, hogy milyen jók vagytok, szépek vagytok, okosak vagytok. Az agy egy idő után nem tudja igazán felfogni, hogy ez egy vicc és tényleg felépül tőle az ember önbizalma.

- Dicsérjétek egymást, és a dicséretre a legalacsonyabb szintű válasz a "köszönöm" lehet. "Nem vagyok az" "Ugyanmár" stb nem szabad. A legjobb, ha valami olyasmi a kötelező válasz, hogy "És nem, hogy okos de még szép is vagyok!" vagy valami hasonló. Ez is lehet ilyen belsős játék. Ezt erőltetni kell. Ha nem akar így válaszolni, akkor addig javítod ki, amíg így nem válaszol.

- Validáld az érzéseit. Ha panaszkodik, akkor ne próbáld megoldani a problémáját, ne próbáld megmagyarázni, hogy áh ugyanmár miért nem az van, hanem csak simán validáld az érzéseit.

Ezek kicsi dolgok, de mint barát, már ezekkel sokat tudsz segíteni. Persze, az igazi munka az terápiában lenne illetve a barátodnak a munkája, de az már nem a te felelősséged. Próbálhatod ösztönözni, hogy menjen terapeutához (akár kicsit trükkösen is, azzal, hogy utána olvasol dolgoknak, és elmeséled neki, mint egy érdekes dolgot, amit olvastál. Ezzel tudod normalizálni a gondolatát, hogy terapeuta kellene), de a nap végén az az ő felelőssége.

Sok sikert és kitartást!

Szerintem a 3-as jo otleteket irt. Az kulonosen fontos, hogy elfogadjuk a masik erzeseit.

Az alacsony onbecsulesu emberek koze tartozom, es pl a dicseretet mindig haritottam, vagy a masikat kezdtem viszontdicserni. Jartam pszichologushoz, es amikor ilyen elojott, o a mierteket firtatta. Pl a munkahelyemen eloleptettek. Nekem az elso reakciom: azert engem neveztek ki, mert nem volt mas a keznel. A pszichologus erre: nezzuk csak sorban, hogy kik johettek volna szamitasba, es miert nem oket valaszthattak. Es lett egy hosszu lista, es en is meg tudtam mondani, hogy arra a feladatra miert nem lett volna jo. Igy mar nem mondhattam azt, hogy csak azert leptettek elo, mert nem volt mas :)

Nekem egyebkent a pszichologus sokat segitett. A miertek vizsgalata, az aprosagok attekintese reven eljutottunk odaig, hogy mar meg tudom mondani, miben vagyok eros a munkamban. Es ki is merem ezeket mondani, nem tekintem fellengzesnek. Ez nalam nagy elorelepes :)

Elég jó tippeket kaptál, de ha segíteni akarsz neki, akkor nem árt, ha te is képzed magad a témában. Érdemes lehet némi szakirodalmat olvasnod a témában. Nem női magazinok cikkeire gondolok, hanem valódi szakkönyveket, vagy legalább önsegítő könyveket.

Nyilván ezek alapvetően arra írják, hogy az olvasó magán segítsen velük, de ha te másnak akarsz vele segíteni, akkor át tudod őket értelmezni úgy, hogy a másiknak tudj vele segítségére lenni.

A pszichológus azért lényegesen komolyabb segítséget jelent, mégis csak évekig tanulja és külön képzést kap rá, hogyan is kell ezt csinálni, nem egy gyorstalpalón próbálja kitanulni, 2 oldallal a terápia előtt haladva.