Nem érzem soha magam zavarban?

Vannak céljaim és mindig is voltak, lehet inkább csak ki vagyok égve. Ami fontos volt eddig már az se tud lázba hozni, hogy fogalmazzak... pár éve szinte képtelen vagyok örülni dolgoknak, ezután azt vettem észre szomorú se szoktam lenni, vizsgáztam nemrég nagymotorból, ott is vizsga közben elgondolkodtam azon hogy amúgy most nem kéne izgulni? Es arra jutottam hogy lesz@rom. Sikerült a vizsga.

Most megyek ausztriába dolgozni és ez is olyan... meh... kimegyek jobb lesz a pénz de amúgy leszarom mert úgy se lesz olyan amit akarok.

Igazából nincs rossz kedvem, szimplán minden 'üres'

Mondjuk pár napja motorral 150km/h sebességnél elém ugrott 1 őz és éppen hogy ki tudtam kerülni... és nem félelemmel gondolok vissza rá, hanem hogy "bazki de izgalmas volt'

Passz, megőrültem 😪

Barátom unszolására ma fogadtak külön órában a helyi emberi elmével foglalkozó intézetben ahol a disszociatív személyiségzavarral foglalkozó alosztály egyik szakorvosával töltöttem a délutánt és 4 órán keresztül teszteket kellett töltögetnem amik szinte ugyan azokkal a kérdésekkel voltak tele csak máshogy megfogalmazva, utána pedig volt egy egy órás elbeszélgetésünk + képeket vetítettek amíg egy MRI gépben feküdtem és vizsgálták az agyi aktivitásomat.

Sztori röviden; a doki azt mondta, hogy nárcisztikus disszociatív zavarom van, köznyelven "pszichopatikus személyiségtorzulás" és hogy erre nem tud gyógyszert felírni csak leszedálni... azt a hétköznapi életben pedig nem célszerű használnom.

Amikor eljöttem megfogta a vállam es annyit mondott, hogy ne csináljak semmi hülyeséget.

Hát, ez van... pedig én semmi ilyesmit nem érzek. Mindegy, ezt a papírt jó mélyre elrakom és nem kell róla tudnia senkinek.