Mi történt velem?

Sziasztok! Őszíntén nem is tudom hol kezdjem..

17 és fél éves fiú vagyok.

2-3 éve már,hogy az életem fokozatosan elkezdett ,,összeomlani”. A gyerekkorom nagyon jó volt egészen addig amíg nem kezdtem el óvodába,majd iskolába járni. (Szerető szüleim vannak,akik mindent megadtak amit csak tudtak nekem. Én is nagyon szeretem őket.)

1-8 osztályban a falumban jártam iskolába. Valami miatt sosem találtam ott egy igaz barátot,pedig mindennél jobban fontos lett volna nekem ahelyett,hogy az emberek kinézzenek,kiközösítsenek.

(Lehet fontos megemlítenem,hogy nem a szokásos kiközösítés történt. Nem olyan fajta ember vagyok,akit mindenki kiközösít. Ha értitek mire gondolok. Itthon valamiért mégis ez történt..)

Aztán eljött a középiskola. 9ben kezdett el nagyon romlani a helyzet. Új embereket ismertem meg,akik később a barátaim lettek.

Szinte egész kilencediket online oktatás alatt végeztük el,ami sajnos nem volt a legjobb. Aztán mikor újra rendesen bejárhattunk suliba azt vettem észre,hogy a többiek között valahogy elvesztem. Nem éreztem már jól magam a társaságban és szomorú is voltam,és sajnos a szomorúságom elmondtam a többieknek is. Magyarul keményen nyomtam az önsajnáltatást. Egy idő után azt tapasztaltam,hogy eltávolodtak tőlem az emberek. Rájöttem,hogy csak az állandó pesszimizmusom miatt történt ez.. Már annyira bebeszéltem magamba,hogy nem tudtam megszabadulni tőle..

Pszichologushoz majd pszichiáterhez kerültem,aki sajnos depressziót állapított meg.. gyógyszert akart felírni,de én nem akartam gyógyszert szedni,ezért nem is szedtem. Próbáltam erős maradni és nem a ,,depresszión” agyalni,mert azt gondoltam és gondolom most is,hogy bárki lehet depressziós,ha elengedi magát. Próbáltam boldogabb lenni,de sajnos nem sikerült. 10.be már odáig jutottam,hogy féltem bemenni az osztályba.. nem beszéltem szinte senkivel. Észrevettem,hogy az önbizalmam szinte 0-ra süllyedt.

Most itt vagyok. Megtanultam azóta sok dolgot kezelni. Most újra ,,szeretnek” a barátaim,hiszen már egy ideje azt mondom nekik,hogy boldogabb vagyok,ami talán egy kicsit igaz is. Viszont a legrosszabb dolog az,hogy boldogabb vagyok,de sokkal rosszabbul vagyok. (Ebből nem sokat lehet érteni :)) )

Azt érzem,hogy a fejemben történt egy hatalmas összeomlás. Állandóan gondolkozom mindenen, és nem bírom leállítani a gondolataim. Azt érzem,hogy a fejemben megvan minden amit érzek,viszont nem tudom őket szavakba önteni. Félek az emberektől,félek saját magamtól. Mindig mindenkinek megakarok felelni. Azt mondták a lánybarátaim,hogy az iskolában én vagyok az a fiú aki a legtöbb lánynak tetszik,viszont én abszolút nem vagyok megelégedve magammal. Beteges szinte amit sokszor csinálok.. instán csomószor letörlöm a képeim,mert tökéletes,esztétikus,művészi feedet akarok csinálni,ami sajnos sosem jön össze. Nézem mások képeit és azt érzem,hogy mindenki más szép és jó,de én nem vagyok az. Verseket írok. Nem érzem jól magam,de nem tudom elmondani mit érzek. Szépnek gondolom magam,mégis azt érzem csúnya vagyok. Kiégett az agyam és lassan már nem bírja tovább.

Köszönöm!