Miért van ez a kettőség nálam?

Ezt a kérdést akár én is kiírhattam volna pont így vagyok pont 5 éve.

Szerintem néha kívülről látom az esetem akkor nem olyan drámai és ezért tudok normálisan gondolkozni róla. Máskor meg a szereplője/aldozata vagyok a történetnek ami rettenetes és felfogni sem tudom, hogyan történhetett ez meg velem.

Mikor ért a trauma kb 5-8 hónapig másról sem tudtam beszélni csak arról ami történt velem. Aztán elnémultam és már nem tudok és nem is akarok beszélni a történtekről. De most is olyan mintha tegnap lett volna. Nem tudom vége lesz e ennek valaha. :(

Voltam de ott is hagytam hamar, mert lesajnáltak és ettől még rosszabbul éreztem magam. Meg gyógyszereket is kaptam amitől szintén rosszabb lett, vagy nem használt semmit, aztán a másfajta gyógyszereket már nem volt kedvem kipróbálni.

Nekem az segített volna ha valaki azt mondja ez nem olyan nagy ügy, de mindenhol csak szörnyülködtek ami még jobban megrémített.

Meg előrevetítették, hogy ha nem eszem a bogyóikat akkor hamarosan az ágyból sem fogok tudni kikelni. Ennek 4 éve. Azóta is ki tudok kelni. Szerintem ilyet nem kellene mondani senkinek mert nem túl inspiráló bár engem kellőképpen feldühített ahhoz, hogy bebizonyítsam, hogy ki tudok kelni akkor is ha nagyon nehéz sokszor.