Emberek akiket tizenéves korukban depresszióval diagnosztizáltak, hol tartotok most az életben?

Tizenöt évesen kezdődtek a komolyabb problémák, előtte, 7 éven keresztül, kórosan túlsúlyos voltam. Nekem, ez mellett a pánikbetegség is bejött :( Akkoriban, az orvosok még nem igazán tudták hová tenni ezeket a furcsa tünet-együtteseket, össze-vissza vizsgáltak, nem találtak semmi szervi problémát. A csúcs az volt, hogy második szakközép félévkor (sajnos a suli messze volt és 40 percig kellett naponta egyirányba buszozni, az egyéb járművek mellett), gyalog mentem haza az iskolától, mert nem mertem semmire felszállni. Újrakezdtem egy másik iskolát, azt sikeresen elvégeztem, majd jött a katonaság. Itt, nem volt semmmi bajom, egy év eltelt úgy, mint ha misem történt volna. Utána szépen lassan, visszatért, olyan lettem, mint azelőtt, de akkorra már eltelt +4 év, már ismertté vált a betegség. Megkaptam a nekem való gyógyszereket, amiknek egy részét, a mai napig szedek. Már 50 vagyok. ÉLETEMBEN, KÉT STABIL KAPCSOLATOM VOLT, AZ ELSŐ 4 ÉVIG, A MÁSODIK 9! ÉVIG tartott, persze kudarc lett a vége, mert se nem vagyok "jócsávó", se nagyon "okos" és a testem sem felel meg már az "elvárásoknak". Közben voltam 10 évig alkoholista is, 44 éves koromra kihullottak a fogaim egy genetikai hiba miatt, "TOTÁL GÁZ" lettem. Egy öngyilkossági kísérletem is volt, nem túl régen. Idén, kitettek arról a két munkahelyről, ami a megélhetésemet biztosította. Nem lett családom, sem feleségem (élettársam), sem gyerekem. DE, plusz betegségem az persze lett, 90%-ban Sclerosis Multiplex, de nincs pénzem hivatalosan kivizsgáltatni magam, csak a tünetek alapján ítélkezem, nameg, ki tudja, mi bújkál még bennem??? Belefáradtam, feladtam, az egész kínlódás nem ér ennyit. Így jártam, a szüleimmel lakom, van egy szobám, semmi extra, csak egy laptop (ez még van), még TV sincs a szobámban, eladtam, nem érdekel az sem, amit kell, a laptopomon meg tudom nézni. DE: nagyon szeretek (szeretnék) úszni, biciklizni, edzeni (pl. teremben gyúrni). DE: miért is nem lehet? MERT: szégyellem a testem, nem járok már úszni. Időnkénti egyensúly-zavaraim miatt nem biciklizem, edzőtermi lehetőség nincs a közelben. Mivel most vesztettem el a munkáimat is, halvány gőzöm sincs, hogy mihez fogok kezdeni betegen, csúnyán, 50 évesen, ilyen adottságokkal, mert én ezeket kaptam a Teremtőtöl. Köszönöm annak, aki ezt végig olvasta. Nem kitalált, hanem valós élettörténet, mégpedig az enyém, nincs benne vakítás, sem simítás, ez vagyok én, most amikor közzé eszem ezt az írást.

De durva! Ne szegyeld a tested, szerintem vágj bele úszásba. Majd meglátod hányan járnak nem jó testtel oda, nem leszel egyedül.