Szerintetek (mint anonim válaszadók) van értelme folytatni az életet?
Most már napi szinten foglalkoztat a kérdés. Amit tudni kell rólam, hogy állatorvos vagyok, az életem egy kalap nudli. Munkám van, szüleim vannak, egy kisebb baráti köröm van, de a kollegaimat, a szüleimet és ezt a 4-5 embert leszámítva (akikkel nagyon ritkán találkozom) senkim nincs. Nincs párkapcsolatom, a barátnőm ott hagyott 1 év után. Mivel mély depresszióba zuhantam, nem vagyok képes normális társadalmi kapcsolatok kiépítésére, az előbb említett szociális környezetemet leszámítva a környezetem nagyjából minden megnyilvánulásomra negatív módon reagál. Ettől még inkább befelé fordulok. Pszichológushoz jártam, most ,,csak" pszichiáterhez, aki szorongással kevert depressziót diagnosztizált nálam, erre kaptam antidepresszánst (Mirzatent). Meg vérvételre is kellett járnom a szedett gyógyszerek miatt (szedtem altatót is, nyugtatót is, és alkoholt is ittam rendszeresen - ezért kellett a vérlabor). A laborvizsgálat negatív lett, az altatóról és a nyugtatóról leszoktam, alkoholt is ritkán iszom. Ennek ellenére nem érzem magam jól.
Csak arra vágyom, ami mindenki másnak is a vágya: egy kapcsolatra, később egy családra, de a depresszióm miatt senki nem akar tőlem semmit.
Van jogositvanyom, de nem merek jelen allapotomban autót vezetni, és az a tudat, hogy mások haladnak előre az életben, nekem meg se párom se autóm (és úgy tűnik nagyon sokáig vagy soha nem is lesz) , még jobban elkeserít.
Egyedül annak örülhetnek, hogy van munkám, allatorvos vagyok, erre büszke is vagyok. De most már egyre gyakrabban fordul meg a fejemben, amikor a kezemben van az euthanimal vagy a T-61 vagy a Release (éppen mikor melyik), hogy ott lenne a kiút ebből a rémálomból.
Csak elegem van abból, hogy nem tudok azonosulni onmagammal.
Mielőtt még jönnek a tanácsok, hogy menjek szakemberhez, jelzem hogy járok. De nem mindig vagyok olyan hangulatban, hogy a most leírt gondolatokat elmondjam. És tudom, hogyan reagál egy szakember ezért kérdezem a Ti véleményeteket.
Persze hogy van, vannak melypontok szerintem mindenki eleteben, az en fejemben is megfordul mai napig neha, miert szulettem egyaltalan meg... aztan tullendulok rajta. Ilyenkor nyaron meg szarabb minden, a meleg miatt semmihez nincs kedvem, csak fekudnek itthon egesz nap, van akinek teli depresszioja van, nekem nyári.
A pszichiater csak diagnosztizal, gyogyszert ir vagy egyben pszichologus is, es tudsz vele beszelni, megnyilni neki? Mennyi idos vagy? Ha nem 50 eves, akkor boven van meg idod baratnot talalni, csaladot alapitani, ha kijossz a gödörből.
Abszolút van. Egy igazán értékes ember vagy, nemcsak a társadalom számára, hanem a nem beszélő élőlények számára is!
Rossz szériája mindenkinek van az életben többször is, de juszt se adjuk már fel, hogy a rossz győzzön felettünk!
Akárhány éves is vagy, mindig van remény, mindig van másnap, mindig van választási lehetőség!!!
Mindig van értelme folytatni, még a kilátástalannak tűnő esetekben is. A tiédben meg aztán végképp. Gyakorlatilag mindened megvan, azon kívül hogy magányos vagy. Egyrészt könnyedén találsz partnert mert jó partinak számítasz, másrészt érdemes lenne azon dolgozni hogy ne az alapján határozd meg magad, hogy éppen van-e valakid vagy nincs.
Egyébként az állatkáknak is szükségük van rád, nagyon szép a hivatásod :)
(Tudom hogy ez rajtad nem segít, de nekem se lakásom, se egy biztos, állandó munkám, se családi kapcsolataim, se jogsim, se barátaim, se pénzem nincs, szociális fóbiával küzdök, és a pasim is épp most rúg ki, amilyen előnytelen a külsőm meg amilyen problémás vagyok, abban is biztos vagyok hogy soha többé nem is lesz senkim, de mégis szeretek élni, mert attól hogy nekem semmi nem jön össze, látom hogy mekkora csoda ez a világ és mennyi klassz dolog van amiért érdemes itt maradni.)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!