Szerintetek (mint anonim válaszadók) van értelme folytatni az életet?

Most már napi szinten foglalkoztat a kérdés. Amit tudni kell rólam, hogy állatorvos vagyok, az életem egy kalap nudli. Munkám van, szüleim vannak, egy kisebb baráti köröm van, de a kollegaimat, a szüleimet és ezt a 4-5 embert leszámítva (akikkel nagyon ritkán találkozom) senkim nincs. Nincs párkapcsolatom, a barátnőm ott hagyott 1 év után. Mivel mély depresszióba zuhantam, nem vagyok képes normális társadalmi kapcsolatok kiépítésére, az előbb említett szociális környezetemet leszámítva a környezetem nagyjából minden megnyilvánulásomra negatív módon reagál. Ettől még inkább befelé fordulok. Pszichológushoz jártam, most ,,csak" pszichiáterhez, aki szorongással kevert depressziót diagnosztizált nálam, erre kaptam antidepresszánst (Mirzatent). Meg vérvételre is kellett járnom a szedett gyógyszerek miatt (szedtem altatót is, nyugtatót is, és alkoholt is ittam rendszeresen - ezért kellett a vérlabor). A laborvizsgálat negatív lett, az altatóról és a nyugtatóról leszoktam, alkoholt is ritkán iszom. Ennek ellenére nem érzem magam jól.

Csak arra vágyom, ami mindenki másnak is a vágya: egy kapcsolatra, később egy családra, de a depresszióm miatt senki nem akar tőlem semmit.

Van jogositvanyom, de nem merek jelen allapotomban autót vezetni, és az a tudat, hogy mások haladnak előre az életben, nekem meg se párom se autóm (és úgy tűnik nagyon sokáig vagy soha nem is lesz) , még jobban elkeserít.

Egyedül annak örülhetnek, hogy van munkám, allatorvos vagyok, erre büszke is vagyok. De most már egyre gyakrabban fordul meg a fejemben, amikor a kezemben van az euthanimal vagy a T-61 vagy a Release (éppen mikor melyik), hogy ott lenne a kiút ebből a rémálomból.

Csak elegem van abból, hogy nem tudok azonosulni onmagammal.

Mielőtt még jönnek a tanácsok, hogy menjek szakemberhez, jelzem hogy járok. De nem mindig vagyok olyan hangulatban, hogy a most leírt gondolatokat elmondjam. És tudom, hogyan reagál egy szakember ezért kérdezem a Ti véleményeteket.