A régi időkben (ókorban, középkorban) mint kezdtek a súlyos mentális betegekkel? Pl skizofrénnekkel?

Azok boszorkányok, sámánok voltak.

Bezárva, lekötözve tartották őket.

Érdekes, hogy gyógymodnak tekintették, ha hideg vízzel leöntötték őket vagy megverték őket. Hatásosnak találták. Pedig valóyzínűleg csak ezektől tartva, félelmükben nem fejezték ki rémületüket, dührohamukat.

Egyszer írtam erről egy beadandót egyetemen, részben személyes érintettség akkor teljesen elmerültem a témában és meglehetősen formálta át a mentális zavarokról és a pszichiátriáról a véleményemet. Az ókorban valóban az egész jelenséget a misztikum hatotta át, a pszichózist természetfeletti, túlvilági dolognak tartották, a pszichotikus embereket pedig a túlvilág és az evilág közötti kapcsolattartónak gondolták. Tulajdonképpen ez nem üldözés volt, inkább ilyen meg nem értett, furcsa rajongásnak tekinthető, sámánok és varázslók foglalkoztak velük, de azért azt is hozzá kell tenni, hogy már ekkor is próbálták a saját tudásuk szerint "gyógyítani", mert a rossz szellemek hatásának tulajdonították. Ez pedig nagyon sok helyen zenével történt: Indiában például több évezreden át így próbálták kezelni, a kínai orvoslásban is megjelent a vizes pakolás és a növényi kivonatok mellett, és Egyiptomban is furulya és hárfajátékkal gyógyítottak a kultikus templomokban. Viszont a misztikumot hátrahagyva - többek között - Hippokratész már ekkor leírta az első betegségeket, illetve azt, hogy az gyógyítás orvosi, nem pedig papi feladat. A középkorban vált elterjedtté a pszichotikus emberek üldözése, amit lényegében a középkori ember babonássága alapozott meg. Ekkor kezdték el büntetni a mentális zavarokkal élőket, hol börtönbe, dologházba zárták, vagy épp a boszorkányüldözések áldozatául estek (a boszorkánynak vélt személyek között nyilvánvalóan magas lehetett ugyanis a mentális zavarokkal élők aránya). Az egyetlen menedéket ekkor gyakorlatilag az egyházi intézmények, kolostorok nyújtották, ironikus módon. A lelki gyógyítással továbbra is a papok, szerzetesek foglalkoztak, humánus ellátást biztosítva nekik (a "therapeuta" szót is innen vélik eredeztetni, akik alatt Isten szolgálóit értették). Csak később, nagyjából a 18. században alakultak meg az első pszichiátriák - korabeli nevükön tébolydák -, de emögött is még a társadalomból való kivetés, az elzárás igénye dominált. Ezek a helyek tulajdonképpen nem sokban különböztek a börtönöktől. Illetve ebben az időben kezdték el leírni a pszichiátriai szakterminológiát is, a szervi eredetű és a nem szervi eredetű betegségeket elválasztani. Ez pedig megalapozta a pszichológia és a pszichoterápia mint tudomány legitimitását is. Ugyan ma már alapvetően forgóajtós rendszerben működik a pszichiátria (haza tud menni a páciens), de ennek ellenére ma is számos esetben tartanak fogva egyes embereket ("zárt osztály"), és előfordul az is, hogy lekötözik, akarata ellenére begyógyszerezik, ha szükséges, ha nem. Szóval sosem volt jó mentális zavarokkal élni, és sajnos ma sem az.

#8 Sajnálom és örülök, hogy nem hallgattál rá. Ez a leértékelés és megbélyegzés sem ritka (a félrediagnosztizálásról meg már ne is beszéljünk) mindegy, hogy pszichológusról van pszichiáterről van szó. 15 évvel ezelőtt ráadásul még mások voltak a kritériumok is és a szemlélet, ahogy a skizofréniát felfogták.