.Ti elmondanátok a tanáraitoknak, hogy mentális betegek vagytok?

Nekem ezzel nagyon rossz tapasztalatom van. Nekem szerencsére nincsen hasonló komoly mentális betegségem, viszont mindig szorongtam és ez az iskolában is megjelent mint probléma. Alapból is introvertált, csendes, nyugis, "el van magában" stb. féle személyiség vagyok, de így nagyon sokszor szorongva ültem végig az órákat, féltem nehogy felszólítsanak vagy kihívjanak felelni, nem mertem beszélni mások előtt, nehezen alakítottam ki kapcsolatokat, sokszor el is sírtam magam stb. A tanáraim ezt egyáltalán nem tudták megfelelően kezelni. Azt gondolom elég egyértelműen látszott rajtam, hogy valami baj van... ők ezt többnyire mégis úgy fogták fel, hogy csak ki akarom húzni magam a feladatok alól, sajnáltatom magam, hisztizek, lusta vagyok, buta vagyok és így tovább. Volt olyan tanárom, akivel többé-kevésbé meg mertem ezt beszélni, ő felhívta erre mások figyelmét is (jó szándékkal) és onnantól kezdve csak rosszabb lett, ugyanúgy jöttek a negatív megjegyzések és beszólások. Érdemben segíteni senki sem segített, nem éreztem különösebb odafigyelést vagy egyáltalán csak megértést irányomba, tehát semmiféle pozitív hozadéka nem lett. Egyébként most egyetemen is ugyanezt tapasztalatom, holott elviekben felnőtt emberek vagyunk mind és ehhez mérten kellene kommunikálnunk egymással stb., de a valóság az, hogy a legtöbb oktató olyan stílust enged meg magának ami szerintem minősíthetetlen. Úgyhogy én inkább szóba sem hozom, hogy bármiféle problémám van mert az eddigi tapasztalatom az, hogy az csak ront a helyzeten.

Ha esetleg neked van egy olyan tanárod, akivel úgy érzed, hogy ezt tényleg meg tudnád beszélni normálisan, megbízhatsz benne, megért téged stb., akkor én nem szeretnélek téged ettől eltántorítani. Csak azt mondom, hogy szerintem gondold át, hogy valóban elmondhatsz-e neki ilyesmit.