Egész életen át tartó megfelelési kényszer, szorongás, ki hogy győzte le? (bővebben lent)

Egész eddigi életemen át a szorongás és megfelelési kényszer lehetetlenné tette, hogy bármikor is ellazultan, felszabadultan, oldottan jól tudjam érezni magam például egy társaságban.

Kiskoromban rengeteget csúfoltak-bántottak (lelkileg és fizikailag is). Nagyrészt ugyanazokkal az osztálytársakkal voltam a kollégiumi részlegen is, mint napközben. Szinte a nap 24 órájában sok éven keresztül történt a bántalmazás.

Továbbtanuláskor osztálytárssal egy osztályba kerültem, aki "gondoskodott róla" hogy tovább folytatódjon a piszkálódás.

Mindig mindenáron mindenkinek meg akartam felelni, soha nem mertem önmagamért kiállni, mindig elnyomtam az érzelmeimet.

Azt gondoltam, hogy ha "alkalmazkodom a másikhoz", "időben meg tudom érezni hogy mit szeretne, neki mi lenne a jó és nehogy megharagudjon rám, azt tudom tenni ami jó neki". Olyan "tökéletesre" fejlesztettem a megfelelési kényszert, hogy ha valakivel beszélgetünk valamiről (esetleg az illető rávesz valamire), ha az adott dolog nem tetszik, egyszerűen nem tudok rosszat gondolni és mindent helyeslek. Otthon meg jön a "hogy tehettem ilyet", "hogy mondhattam azt", "hogy hagytam rávenni magam arra, hogy" stb...

Minden társaságban megtaláltak azok, akik kihasználtak, akik úgy és olyan módon beszéltek velem, ahogyan senki mással nem mertek volna. Voltak akik pletyka középpontjává tettek.

Féltem a hibázástól, mert gyakran voltam élcelődés, gúny tárgya: nevetgélve mesélték, hogy milyen jó volt, amikor ezt-azt-amazt csinálták velem, frankón kiszúrtak velem stb...

Baráti kapcsolataim: volt aki több mint 5 év után árult el, egymásnak lelki társai voltunk, miután a velem való kapcsolatmegszakítás mellett döntött, e döntést nem közölte velem, hanem mással beszélte meg, olyan bizalmas információk kíséretében, melyeket csak ő tudott rólam a barátságunk alatt.

Egy másik "barát" anyagilag károsított meg.

Egy harmadik pedig azt tette, hogy amikor bejuttattam valahova ahol én is voltam (nagyon nagy bajban volt és sürgősen kellett találnia valamit), akkor a hátam mögött megpróbált lejáratni, rossz híremet kelteni.

Minden társaságban ilyen "másokat kihasználó" alakok találtak meg és nem igazán tudok nyitni, megbízni az emberekben.

Harmincas éveim végén vagyok már és ezek az érzések egyszerűen elkísérnek és nem szűnnek meg.

Sose tudok ellazulni: tartok tőle, "mi van ha rossz történik", "mi van ha hirtelen lelkileg fájdalmas dolog történik", "mi van ha valakinek valami nem tetszik", "ha valaki rosszat gondol rólam", "ha valaki rámförmedve nekem támad", "ha hibázom" (volt már hogy valami szituációban hibáztam, amit sok évig a fejemre lehetett olvasni megvetően)...

Valaki élt már át hasonló érzéseket tartósan? Miképpen, hogyan sikerült legyőznie őket, mi volt a kiút?

Több pszichológusnál voltam már, meghallgatnak, érdemben nem reagálnak.

Pszichiáter: a gyógyszer erre nem megoldás, de ezt is nem egyszer próbáltam meg...

Valaki rokonlélek, akinek sikerült ebből kijönni?