Szerintetek mi baja lehet?





Nekem ez introvertált antiszociális viselkedésnek tűnik. Kivéve az hogy letörli a puszit, én is mindig letörlöm, mert zavaró érzés amikor rajtam van, hideg, mintha piszkos lennék, nem is tudom :D Tehát ebben szerintem nincs semmi furcsa.
Hány éves emberről beszélünk egyébként?





Szerintem elvihetnéd őt egy szakemberhez, például egy pszichológushoz. Elbeszélget vele 1-2x, és kiderül hogy van-e ennek az egésznek mentális alapja, vagy csak a problémás korszakát éli.
Az is lehet, hogy ő csak simán ilyen, antiszociális, introvertált személyiség. Ez esetben lehetséges, hogy majd ki fogja ezt nőni ahogy idősebb lesz.





Hát én annyit el tudok mondani hogy amiket leírtál, konkrétan egy az egyben elmondható volt egész gyerekkoromban rólam is, és a bátyámról is. Mi el se akartunk menni összejövetelekre, úgy kellett elráncigálni minket, és ha már ott voltunk, nem csak elvonultunk, de sürgettük hogy menjünk már hazafelé mihamarabb :D
Beszélgetés kezdeményezése sosem fordult meg a fejünkben, a barátkozás sem voltunk sosem túl jók, és a közösségben levésről annyit hogy én személy szerint a covidos karantén ideje alatt kitűnően éreztem magam :D
Én viszonylag hamar megváltoztam, olyan 20-22 évesen már nagyjából átalakultam funkcionáló emberré, és lett barátnőm is, barátaim nem, de nem is nagyon tartom ezt fontosnak. Szó szerint jelenleg 1 darab barátom sincs, és tökéletesen kiegyensúlyozott, boldog életet élek :D
A bátyám kicsit szerencsétlenebb volt, ő 28 éves korában szerezte meg első barátnőjét.
Otthonunkban sem járkáltunk ki a szüleinkkel nem sokat beszéltünk míg ott lakunk, elvonultunk a saját szobánkba gépezni.
Nem állítom hogy egészséges vagy pozitív lett volna ahogy eljártunk, de én legalábbis így egészen jól éreztem magam.
Abból amit írsz talán a "furcsán artikulál" a fura, ezt láthatná logopédus esetleg. Az meg ha az utcán nem köszön rád (ha látott téged egyáltalán), attól függ ki vagy neki. Ha a szülője vagy, akkor nevelési gond lehet... Egyszerű bunkóság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!