A feleségem sokkban üti magát?

Az első válaszát magyarítanám az ideggyógyászattal, a másodikkal maximálisan egyetértek, a harmadikat meg módosítanám arra, hogy gondold végig, hogy hogyan tudsz segíteni neki, miközben magadon úgy, hogy az első két válaszoló válaszaira gondolsz, azaz nem csak rólad szól.

Én is voltam olyan párkapcsolatban, ahol a másik fél a fejét a falba verte konfliktusaink során, amikor meg többször is jeleztem már neki, hogy ez nem illik egy 39 éves felnőtt férfi viselkedéséhez, akkor inkább hideg vízzel locsolta magát, ha felforrt az agyvize, amiről mindig a Szaffi című rajzfilm szelepes fejű kormányzója jutott eszembe :) - vannak olyanok, akik biológiai felnőttségük ellenére sem lépték át a kétéves gyerek cukorkáért hisztiző reakcióját a boltban, aki a földre veti magát, nem tanulták meg, hogy hogyan tudják magukat lenyugtatni és értelmes, felnőtt emberi lényként kommunikálni, akkor az ilyen jelenségekben borul ki, mint fal a fejbe, víz rá vagy egyéb öncsonkító tevékenységek.

A harmadik válaszolóval max. annyiban értek egyet, hogy tényleg nem kizárt, hogy előfordulhat, hogy véletlenül rád is veszélyt jelenthet ilyenkor, de ez rajtad is múlik amúgy, hogy te hogy reagálsz rá és neked milyen a feszültségkezelési reakciód.

Nekem pl. konkrétan azzal kezdődött az én hasonló tapasztalatom a párkapcsolatommal, hogy valamivel felbosszantottam és szó szerint hirtelen felindulásból felém kerekedett, mint aki meg akar ütni engem, amin én úgy meglepődtem, hogy rögtön meg is kérdeztem tőle, hogy most te meg fogsz engem ütni, mert mérges vagy? Ő viszont annyira meglepődött a józan kérdésemen a szinte kontrollvesztett feldühödésén, hogy amúgy ha nem kérdeztem volna rá, elképzelhető, hogy tényleg lekevert volna nekem egy pofont, azzal együtt, hogy nem gondolom, hogy erőszakos vagy rossz ember lenne, csak egyszerűen nem képes kontrollálni az érzelmeit, így az érzelmei kontrollálják őt.

A párterápia is segíthetne rajtatok és az ő személyes terápiája is, elsősorban feszültségkezelésben, mert ezek szerint a feleséged sem nőtt fel érzelmileg sajnos, de sosem késő...

Neked az a legfontosabb, hogy határold el magad tőle, értem ezalatt azt, hogy én az első ilyen esetnél nálam tényleg úgy meglepődtem, hogy ezt nagyon megjegyeztem, és bár még számtalanszor előfordult több éves párkapcsolatunk során, engem egy pillanat alatt lebénít, lefagyaszt a korlátlan erőszak, annyira, hogy kiszállok a "ringből", ha épp valamin vitatkoztunk netán és a saját érdekem képviselése helyett az önvédelemre helyezem a hangsúlyt a saját érdekem elveszítésével, mert elébe helyeztem mindig az ő iránta aggódást, hogy mit csinál azzal az éktelen nagy haragjával, ha nem rám önti, akkor saját magára vagy tényleg muszáj neki a csap alá feküdnie. Fárasztó egy korszak volt és hálás vagyok a mostani párkapcsolatomért, akivel éppen az ellentéte, akivel már több éve vagyok együtt, mint a másikkal voltam, de még egyszer sem húzta fel magát annyira, mint a másik szinte hetente... Fú, de fárasztó évek voltak vele... És én amúgy tényleg féltettem őt is ilyenkor és hiába értettem, hogy nem tud mit kezdeni a dühével, egyszer bemutattam neki, hogy milyen érzés mindezt végigasszisztálni azzal, hogy én meg kiálltam az erkélypárkányra, hogy én meg levetem magam az emeletről, mert én sem tudok mit kezdeni a frusztrációmmal, de inkább vegyünk pár mély levegőt és próbáljunk már meg érzelmileg is felnőtt emberek módjára kommunkálni, vagy ha nem megy, terápiára te azonnal most, vagy mi ketten párban. Ezt neked is tudom ajánlani, azzal együtt, hogy a mi párterápiánk egy évig tartott és szakítás lett a vége, de nem sajnálom azt az évet, mert sokat tanultam róla, magamról és a kapcsolatok működéséről általában is, szóval megérte.

Elsősorban vigyázz magadra, aztán vigyázz rá, ez a végszavam!