Mit jelent a szkizotípiás rendellenesség?

Azt jelenti, hogy a pszichiátria be akar skatulyázni és rádhozni a frászt, hogy aztán egy életen át gyógyszerezhessenek, gazdagítva ezzel a gyógyszergyárakat, és önmagukat.

Mi a gondod egyébként? Miért mentél el orvoshoz? Mit mondtak még?

sajnos ez első kimondta a frankót.engem pszihózissal kezeltek,a gyógyszer nem hatott semmit,aztán összeszedtem magam önerőből,otthagytam a pszihiátert és semmi bajom nincs:-) gyógyszert sem szedek.

lelki síkon keresd a megoldást! szembe kell nézned a félelmeiddel,ha tetszik ha nem.tárd fel magadnak mi az amitől félsz,mi azamivel problémád van az életben? én is ezt tettem,és ez a kulcsa a gyógyuláshoz! drukkolok!

Első vagyok újra... Nagyon örülök az utánam szóló véleményének, mert sokszor egyedül maradok a nézeteimmel.

Kedves kérdező. Nekem is volt sok-sok pánikrohamom. Voltak komoly szorongásaim, amik rengeteg testi tünetet is produkáltak. Aztán persze, hogy depressziós lesz az ember, mert úgy érzi nincs kiút.

Először is nyugodj meg, mert nincs semmi bajod :)

Ez a sok megfoghatatlan dolog: borderline, ilyen depresszió, olyan depresszió, meg százféle személyiségzavar... BAROMSÁG!!

Ha elmész öt pszichiáterhez, és elmondod nekik, hogy hát ez van, meg az van, mind az 5 mást fog mondani... Ez egy kamutudomány, nélkülöz minden tudományos alapot. Úgy jelent ki teljesen fiktív és be nem bizonyított dolgokat emberekről, hogy közben lenézi a pszichoterápiát, és minden olyan dolgot ami a lelket akarja meggyógyítani, és megtalálni a valós problémákat.

Senki sem lesz ok nélkül pánikbeteg, és senki sem fog egyik napról a másikra depressziós lenni. Mindennek előzménye van, és ott kell turkálni.

Nálam az volt, hogy amikor 25 éves lettem, úgy éreztem elcsesztem az addigi életemet, és teljesen rossz irányba haladok. Nem foglalkoztam ezzel, és csináltam tovább a semmit, a szaraimat amik nem vittek előre. Pár hónap után már azt vettem észre, hogy nem dob fel semmi, nem tudok örülni semminek, és sokszor dührohamaim vannak, nem vagyok toleráns, és rosszul alszom. Aztán egy szép napon olyan pánikrohamot kaptam, hogy iszonyatosan hipochonder lettem tőle. Azt hittem agydaganatom, vagy más rákom van, szívrohamot fogok kapni, meg mégy ezer és ezer súlyos betegséget beképzeltem magamnak, bújtam a netet egyfolytában a tüneteimmel.

Aztán egyre jobban szorongtam, egyre több pánikolásom volt, egyre kevésbé tudtam aludni. Iszonyatosan agresszív lettem, és közben féltem is mindentől. Állandóan olyan álmaim voltak, hogy repülök, vagy törpe vagyok. Az álmaimban ott volt a megoldás, amit persze én is tudtam, de lustább és butább voltam annál, minthogy foglalkozzam vele.

Elmentem pszichiáterhez, hozzátenném a jobbik fajtához, mert legalább beszélgettünk is, nem csak gyogyót írt fel. Nekem egyébként "kevert szorongásos depresszió" volt a "diagnózisom"

Szedtem xanax-ot, hogy aludni tudjak, és floxet-et a nemlétező depressziómra. Vagyis bocsánat, a depresszió létezett, csak hát a kiváltó okot gyógyszerrel kezelni nem lehet, hiszen nincs szervi gond. A szerotonin duma, hogy a depressziósoknak, pánikosoknak stb. ezzel van gondjuk... egy nagy büdös hazugság!!!! Ha igaz volna akkor ahogy helyre áll a gyógyszertől a szerotonin szint, rögtön jól lennénk mindannyian... ehhez képest egyre több a depressziós, egyre többen szednek gyógyszert, és senki nem gyógyul... fel kéne ébredni.

Na szóval folytatván saját történetemet, egy év múlva úgy döntöttem nem szedem tovább a floxetet, a xanaxot is csak akkor szedtem amikor tényleg nagyon szarul voltam. Egy száz darabos dobozt kaptam három éve, 20 darab még mindig megvan.

Felhívtam a dokik tehát egy év után, hogy leteszem a floxetet.

Szerencsére eleve nem hittem abban, hogy beteg vagyok, és biztos voltam benne, hogy a negatív érzelmek belülről jönnek, és a lelkemet kell helyretenni.

Rengeteg könyvet elolvastam, rengeteg mindent megtettem, hogy kiképezzem magam a témában.

Szépen lassan kezdtem magamon erőt venni, és megoldani az évtizedes gondjaimat, helyrerázni az elcseszett életemet, és nekiállni olyan dolgoknak amiknek már régesrégen neki kellett volna.

Ma már sokkal jobban vagyok, gyógyszert nem szedek, tudok már jókat nevetni, várom a holnapot, vannak terveim, és már újra van értelme az életemnek.

Ha továbbra is jártam volna pszichiáterhez, és benne hiszek meg a gyógyszerben, akkor a valós gondjaimat soha nem kezdtem volna megoldani, mert elhittem volna, hogy igazából nincsenek is gondjaim, csak alacsony a szerotonin szintem... Éltem volna tovább a szánalmas életemet, gyógyszereztek volna, függővé válok, aztán 35 évesen még jobban befordultam volna, mert akkor már tényleg úgy érezhettem volna, hogy leéltem az életem felét, és nem tartok sehol...

Remélem nem túl nagy zagyvaság amit leírtam... de a lényeg, hogy a megoldás BENNÜNK van!!! Nem kell pszichiáter, hanem önmagunknak kell megoldani a problémáinkat. Nem elnyomni a tüneteket, hanem kideríteni az okokat!!

Az evolúció során a természet nem véletlenül "találta fel" a depressziót. Ha valaki tartósan rossz irányba halad, és árt magának a tettivel, vagy éppen avval, hogy nem tesz magával semmit, az agy egész egyszerűen azt mondja, hogy na akkor most elég, és elkezd tüneteket produkálni.

Ez lehet depresszió, vagy pánikroham, vagy bármilyen fura és ijesztő dolog. De ezek ahogy jöttek, úgy el is múlhatnak, ha az ember nem reked meg a beparázás szintjén. Kőkeményen el kell gondolkodni, hogy mik azok a dolgok, amikről tudjuk, hogy változtatni kéne, mégsem tesszük...

Szerintem itt a megoldás.

Persze ez csak az én véleményem.

Minél több diagnózist kap valaki, annál biztosabb, hogy semmilyen pszichiátriai megbetegedése nincs. Orvosoknak egyszerű, ha adnak egy skatulyát amit úgy gondolnak, nem is kell kezelni, csak időnként felírni rá valami gyógyszert, amitől aztán tényleg lesz bajod.

Ne foglalkozz a diagnózisokkal, mert tök feleslegesen tönkremész miattuk.

"Remélem nem túl nagy zagyvaság amit leírtam... de a lényeg, hogy a megoldás BENNÜNK van!!! Nem kell pszichiáter, hanem önmagunknak kell megoldani a problémáinkat. Nem elnyomni a tüneteket, hanem kideríteni az okokat!! "

Valóban nem az, de sok helyreigazítani való van benne. Pl az, hogy kell a pszichiáter, és kell a gyógyszere. De annyi ideje nincs neki, hogy a terápiás kezelést is végigcsinálja. legfeljebb elmondja, mit, és hogyan. De betegként az ember nem is figyel oda, pedig fontos lenne. Meg aztán az is igaz, hogy a megoldás bennünk van, csak alkalmazni kell. De mit tegyen egy gyerek, vagy egy úgy született, vagy egy olyan, akinek senkije sincs? Nekik ki segítsen?