Ez még belefér a normálisba?

Nemcsak az van, hogy szorongok az emberek véleményétől, hanem egyenesen azt képzelem, hogy utálnak, megvetnek és őrültnek tartanak. Ez lehet nem véletlenül van így, mert régebben, tiniként figyelemhiányos voltam és sokszor viselkedtem felelőtlenül, hisztériásan, megkerestem magamnak a bajt, mert elváltak a szüleim. Viszont a suliban kiközösítettek, volt egy alfahím az osztályban, aki folyamatosan beszólogatott és kinevetett. Az akkor teljesen megpecsételte az életemet. Valahol meg tudom érteni, hogy a vicc tárgya voltam, hiszen mint írtam, én sem voltam szent, sőt, eléggé neveletlenül viselkedtem. De most felnőttként rettegek, hogy mit gondolnak rólam az emberek, nem szeretném, ha ugyanolyannak látnának, mint amilyen voltam. És itt jön be a képbe az, hogy bizonyára már ők is felnőttek és nem néznek már rám rossz szemmel, de mi van, ha mégis? Bármit teszek, pl. pár hónapja munkahelyet váltottam, és attól félek, hogy azt fogják gondolni, hogy megint keresem magamnak a figyelmet és nem tudok egy helyben ülni, mint minden normális ember.