Bűntudatom van a munkahelyem miatt. Most már örökre ilyen marad az agyam?

22 éves lány vagyok. 15-19 éves korom között elég súlyos depresszióval küzdöttem, ami kezelve volt, végül úgy ahogy sikerült kigyógyulnom (szinten tartani). Viszont a betegségem és a gyógyszerek hatása miatt az agyam közel sem úgy funkcionál már, mint 15 éves korom előtt. Képtelen vagyok valamire hosszútávon figyelni. Ha valaki odajön hozzám, hogy elmagyarázzon nekem valamit, figyelek, de akármennyire erősen koncentrálok arra amit mondd, a töredékét nem fogom fel. Ezért van az, hogy mindenkit megkérek ilyenkor általában, hogy részletesen mondja el mit akar, és felírom magamnak valahova. Mert egyszerűen átmegy az agyamon minden. Amire 1 perccel azelőtt évekig emlékeztem, a másik pillanatban elfelejtem. Néha azon kapom magam, hogy benne lehetek a legrosszabb helyzetben, tömegben, emberek között, de az agyam kikapcsol, és szimplán megszűnök létezni, csak lesek ki a fejemből, aztán ráeszmélek, hogy létezem, mintha abban az eltelt 1-5 percben nem is éltem volna. Logikai feladatok megoldása alatt is szimplán kikapcsol az agyam. Utána úgy kell magam rávennem, hogy tudjak koncentrálni, de általában nem megy megint.

A lényeg ott jön, hogy 1 évvel ezelőtt kaptam egy nagyon szuper állást, ami konkrétan az ölembe esett. Viszont én nem számítottam rá, hogy ideáig fogok élni. Ezért nem is voltak céljaim, motivációm, ez az állás viszont olyan volt az életemben a gyógyulásom után, mint valami csoda. Viszont sosem volt titok, hogy a főnököm csak azért vett fel, mert az összes jelentkező közül engem látott a legértelmesebbnek és a legtalpraesettebbnek. Viszont a valóságban nem vagyok az, akármennyire is ezt szűrte le régen az interjún a kisugárzásomból. Meg is szenvedtem rendesen vele, ugyanis a fentebb leírt tüneteim mellett a leghülyébb és legidiótább kérdéseket és bakikat produkáltam még a munkám kezdetén. Mostanra kicsit jobb lett, de a mai napig mondok olyan hülye dolgokat, hogy ki kell mennem a mosdóba, hogy kitudjam bőgni magam. Úgy érzem nem érdemeltem ki ezt a jó állást. Hogy cserben hagyom a főnököm, a kollégáim, a családom, meg saját magam is. Hogy nem tudok normális lenni, és hogy mindenki folyamatosan csalódik bennem, és hogy mindenki nagyon hülyének néz.

Folyamatosan járok az orvosaimhoz, vizsgálatokra is, de úgy érzem menthetetlen vagyok, hogy a betegségem elrontott engem még fiatalkoromban és most életem végéig iszom a levét.