Szociális helyzetekben való folyamatos bénázásra és szorongásra mi lehet megoldás?
Volt hogy azt mondta hogy nőjek fel, kezdjek el lépegetni előre. Ismeretlen helyzet ez nekem.
Meg hogy a számunkra feszültséget okozó helyzeten túl van mindig amit el akarunk érni.
Volt hogy végig sírtam.
Két éve járok. Korábban felvetettem hogy úgy érzem nem haladok. Erre megkérdezte hogy mert hol szeretnék tartani.
Az üléseken elmondom hogy mi történt az utóbbi időben.
Ha több embert érintő eseményről beszélek, akkor átbeszéli hogy kire hogyan hatott, ki mit miért csinált.
Általában ülés elején mondok valamit, amire kapok egy hosszú választ.
Volt már hogy azt éreztem, hogy bármilyen történetet mondhattam volna, bele erőszakolta volna a válaszát. Bár ez csak egy két alkalommal volt. Általában jobban illik a válasza az általam elmondottakra.
A pszichológus azzal a problémával dolgozik, amit oda viszel hozzá. Ha arról mesélsz, hogy mi történt veled, akkor azzal a történéssel kezd el dolgozni, mert ezt adtad át neki problémaként. Ha a legkevésbé fontos problémádtól indulva haladsz a legkomolyabb problémád felé egy listán, akkor a kevésbé fontosak kitárgyalása miatt nem biztos, hogy marad idő a fontosabb problémák megbeszélésére.
Állíts fel fontossági sorrendet, hogy mi mekkora gondot jelent neked, mivel szeretnél leginkább megküzdeni. Írd fel magadnak a központi problémát egy külön papírra: "Bénázással, szorongás és elkerülés" Aztán kezd el írni a listádat, hogy milyen konkrét helyzetekben hogyan jelent ez meg, miért hogyan alakultak ki ezek a helyzetek, te hogyan kezelted, miért érzed, hogy ez probléma volt. Ezekről kezdj el beszélni a pszichológussal a közelmúlt csip-csup dolgai helyett. Vagy a közelmúlt eseményeiből azokat vedd elő, amikben ezek a szempontok megjelentek. Ezeket bontsátok ki, ezeket vizsgálgassa és beszélje át veled, hogy ezekkel mit tudsz kezdeni.
Kérd meg, hogy találjon ki arra valamilyen tréninget, helyzetgyakorlatot, házifeladatot, akármit, hogy az ilyen problémák megoldásában hogyan tudsz javulni. Ha ez sem szolgál megoldással, akkor pedig igaza van előzőnek, aki azt mondja, hogy keress másik pszichológust. Ha egyáltalán nem érzed, hogy haladtok és ezen változtatni sem tudtok, akkor érdemes lehet mást keresni, aki máshogyan közelít és az talán eredményesebb lesz.
A pszichológus nem varázsló, nem varázsütésre oldja meg a problémákat. Viszont ők is emberek, nem mindenkivel képesek megtalálni a közös hangot. Lehet, hogy van olyan, akinek elég a megfelelő helyzetben azt mondania, hogy nőj fel, de neked ez nem segít eleget. Keress olyat, aki tud olyat mondani, ami működik. Vagy olyat kérdezni, ami kihozza belőled a választ, ami működik...
Köszönöm, hogy hosszú, kibontott választ kaptam.
Természetesen nem csip csup témákat viszek, hanem olyanokat, amin (valamennyire) fennakadtam.
Viszont nem kibontva viszem oda (általában).
7#
Miből gondolod hogy "sehova se vezető céltalan rutinbeszélgetés"?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!