Ez sima depresszió vagy valami más is?

Teljes zavarodottság van a fejemben. Tehát én már nem tudom hogy ki vagyok, nem tudom helyesen értelmezni az emberek arckifejezését se, össze vissza beszélek, rossz a memóriám, nem tudok koncentrálni. Van hogy egyáltalán nem tudok kikelni az ágyból, túl sokat alszok is, nincs étvágyam. Csak teleportálom magam egyik helyről a másikra (az előbb még az ágyban voltam, most buszon vagyok de nem tudom hogyan és mikor kerültem ide) ennyire nem bírok koncentrálni. Leteszek valamit a tv asztalra, 2 perccel később keresem, nem találom, még fél napig keresem, aztán mikor megtalálom sem ugrik be hogy én azt mikor tettem oda le, ennyire felejtek. Egyébként meg olyan mintha egy másik dimenzióban élnék, vagy mintha csak egy filmet néznék, kívülálló vagyok. Néha rájövök hogy én én vagyok,nézem a kezemet, és mintha nem én lennék,először pánikrohamot kaptam emiatt, de mára már annyira megszoktam hogy nem törődök vele, majd elmúlik. Nem tudok gondolkodni sem, igazából olyan mintha teljesen üres lenne a fejem. Üresség érzet a lelkemben , a halál várása, a semmittevés egész nap, öngyilkossági gondolatok, ezek mind hozzátartoznak. Amikor beszélek valakivel, összezavarodok, felejtem el hogy mit akartam mondani, amikor befejezzük a beszélgetést olyan mintha nem is beszéltünk volna, elfelejtek mindent amit mondtam, amiről beszélgettünk. Minden olyan mintha meg sem történne, mikor valami véget ér, hazaérek valahonnan, olyan mintha mindvégig itthon lettem volna, az ürességgel a fejemben, ha pedig próbálok visszaemlékezni hogy hogy telt az aznapom, csak nagyon kevés dolog ugrik be, az is ködösen,aztán nem törődve semmivel, mindent kitörlök a fejemből és folytatom a napot, ugyanígy. Időérzékem is nagyon rossz, már nem is figyelem az órát, nem érdekel hogy mikor hány óra, hogy mik a teendőim. Olyan mintha csak a jelen pillanat létezne, múlt és jövő nincs. Minden unalmas, sötét és semminek semmi értelme. Az emberek meg kb. nem is léteznek számomra, van hogy teljesen megfeledkezek arról hogy van testvérem, nagymamám, legjobb barátom stb. Olyan mintha teljes érdektelenség lenne bennem, mintha semmi nem is létezne. Van hogy úgy érzem én már nem is élek, halott vagyok, de létezni is nehéz, legyen már vége ennek az egésznek. Valamelyik nap (azt elfelejtettem hogy hány napja) sírógörcsöt kaptam mert olyan sötéten láttam az életét, hogy azt leírni sem lehet. Nem láttam ki ebből a sötétségből, akkor éreztem úgy hogy csak a jelen pillanat létezik és az nagyon szomorú volt. Összemosódnak a napok, nem tudom hogy tegnap hol voltam, mit csináltam, hogy hogy telt a mai napom, és olyan mintha tegnap még nem is léteztem volna, mintha minden nap amikor felébredek, akkor kezdődik az életem, de abban a pillanatban sem élek,mert másodpercek alatt elfelejtődik minden.