Szociális élet hiánya, zárkózottság, közösségben téves eszmék, stb?

azt vettem észre magamon, hogy nehezen tartok meg bármiféle emberi kapcsolatot, ha egyáltalán találok. Néha teljesen véletlenszerűen besokallok, vagy úgy érzem jobb egyedül, ha kevésbé foglalkoznak velem. Vagy sokszor volt olyan is, hogy kiközösítést éreztem és olyan téveszmék alakultak ki, hogy engem kibeszélnek, ezért elkezdtem hisztizni. Ha például valakivel mélyebb kapcsolatot alakítok ki és nem értem meg teljes mértékben az illetőt, akkor negatív gondolataim lesznek vele kapcsolatban és egy idő után eltávolodunk. nagyon kevés olyan ember van, akit megtűrök magam mellett évekig. Most is egy barátom van, de épp úgy érzem jól magam. Szociális dolgokat kerülöm és inkább az ilyen sima környezetfüggő beszélgetéseket preferálom, például munkahelyen, de ott is az a jó, hogy szabadidőmben nem megy tovább a dolog. illetve gyakran érzem, hogy fáradok, ha emberekkel beszélek. Nem is akarok. Néha meg akarok, szóval ezt se tudom pontosan eldönteni. Jellemzően nekem suliban se voltak haverjaim, mert jobban éreztem magam a saját gondolataimban. Ha közel engedek olyan személyt, aki lehúz lelkileg, akkor én is sokkal másabban érzem magam. Mintha egy önvédelem lenne, hogy egyedül legyek, mert úgy tudok önmagam lenni. Néha azt se tudom eldönteni, hogy pontosan melyik énem a valódi, mert néha emberfelettinek érzem magam, de ha meg összehasonlítom magam másokkal, akkor egyenrangúnak. Nehéz elmagyarázni. De emellett depresszióm is rendszeresen volt, csak annyira megszoktam, hogy észre se vettem, hogy még mindig van. Bár engem nem különösebben zavar, mert így legalább ki tudom élni a művészi oldalam. Összességében nagyon zárkózott vagyok. Barátnőm se volt még. Mikor próbálkoztam vele, teljesen olyan személyiséget vettem fel, amire rá se ismerek, meg hisztiztem, de szerintem azért, mert úgy képzeltem el az egészet, mintha filmben lennék és beleéltem magam valami drámába, mert számomra unalmas a valóság. Amikor nem sikerült egy ilyen kapcsolat, csak mentem tovább érzelmeket elnyomva, mert rájöttem, hogy fent se tudnék tartani egy kapcsolatot se és csak azért akartam vele próbálkozni, mert mondták, hogy barátnőzzek már, amúgy nem is vágyok rá a valóságban.

Összeségében szociálisan nagyon alacsonyan érzem magam és ebből nem tudok kijönni, de nem is akarok, mert jó egyedül. Amúgy mondtak már olyat, hogy ez önvédelem, amúgy annak is indult, de a hangulatingadozások meg ellentétes érzelmek emberekkel kapcsolatban, meg hogy apróságok miatt olyan téveszmék alakulhatnak ki nálam, hogy összefognak ellenem a haverjaim, esetleg féltékenység, gondolkodtam rajta nincs e valami skizofrénia beütésem. Bár nem hiszem. Szerintem csak ilyen vagyok. Bár amúgy meg fogom bánni ezt a kérdést, hogy feltettem, de azért érdekel mit írnak itt, ha nem csak trollok vannak ezen az oldalon. Orvoshoz úgyse fogok elmenni, mert nem érzem magam betegnek, csak jobb, ha egyedül vagyok. Egyszerre szeretem az embereket, mert elhallgatom őket, ha pozitívan állnak hozzám, jó hallgató vagyok, de különösebben nem tudok megszólalni, nincs miről beszélnem társaságban se, mert nem csinálok semmit, csak itthon a személyes hobbijaim, amikről nem lehet sokat mondani. Ezzel egyidejűleg meg utálom is az embereket, amiatt, ami a világban történik. Általában pozitívabbakkal találkozok, de lehet ők is maszkokat hordanak, mint én, hogy jobb legyen. Valójában nem vagyok pszichopata se, mert érzelmeket érzek, elég sokat. Csak nem használom őket...

Hát normális biztos nem vagyok. Amúgy alig értek bármihez, nem is annyira érdekel semmi, csak hogy én jól ellegyek a kis világomban...

Amúgy tisztában vagyok vele, hogy itt nem fognak diagnózist beállítani, csak érdekel az emberek külső látásmódja erről. Én úgyse fogok elmenni kivizsgálni magam. Bár ez is érdekes, nem szokott érdekelni mit gondolnak az emberek, de néha meg igen.

Valójában nagyon sok dologban kétes gondolkodásom van és alig van bármiben dogmám, mert nem érdekel melyik az igaz. nincs is igazság nagyon ezen a világon, csak személyes nézőpontok.