Hogyan segíthetnék az öcsémen? Elkeseredett vagyok.

Én is voltam hasonló helyzetben, bár fiatalabb korban, úgy 14-15. A saját fejemben éltem, egész nap, suliban, otthon, az utcán. Annyire beleszerettem a saját kis világomba, amit ugye én irányítottam, hogy képtelen voltam a jelenben élni. Ha a szüleim szóltak hozzám vagy megkértek valamire mindig mérges lettem, hogy hogy merészelik megzavarni az álmodozásomat, nem akarom, hogy visszarángassanak ebbe a való világba, hogy mindenféle praktikus meg fárasztó dolgot kelljen csinálnom. Semmire nem voltam képes, az is nehéz volt, hogy összegyűjtsem a szennyest vagy odarakjak forrni vizet. Gyűlöltem az igazi világot és csak a saját fejemben akartam élni és feküdni az ágyon, emiatt nagyon agresszív és ingerlékeny lettem. Szerintem tesód is tuti ezt csinálja, álmodozik, akár kórósan, ezt gyakran kíséri pótcselekvés (gitározás, járkálás, rajzolás).

Mivel nem jutottam sehova az életben akkoriban, miközben a társaimon láttam, hogy haladnak szépen a tanulmányaikkal, szociálisan is fejlettek voltak és mindenhogy, én is depressziós lettem és magamt vagdostam, egyfajta büntetésként, hogy én egy balfék vagyok aki képtelen kimozdulni vagy változtatni a saját helyzetén.

Nem emlékszem hogyan, de végül egyszer csak elmúlt. Tényleg egyik napról másikra, sosem szedtem gyógyszert, nem is jártam dokihoz. Talán hormonváltozás. Erőt vettem magamon, mert meg akartam mutatni mindenkinek, hogy én is vagyok olyan jó, sőt, sokkal királyabb, mint ők. Az álmodozással, magányos tevékenységekkel viszont nem hagytam fel, sokat segítenek pl. az írásban, kreatív ötletekben. Szóval ha egy kicsit másnak érzi magát tesód (mindenki másnak érzi magát amúgy), legyen rá büszke, csinálja a dolgait úgy, ahogy ő szeretné, játsszon a saját szabályai szerint, ezt mind mondhatjátok neki. Illetve ha az érzelmekre nem hat, talán a logikára fog, például az üveget beverni egy giccses, kicsinyes és értelmetlen dolog, ha vagdossa magát az igazából nem segít csak beképzelni stb.

Biztos nem volt konfliktusa a családból valakivel, vagy valami traumatizálta? Amiről mondjuk te nyilván nem tudsz ezek szerint, de a szüleid lehet sunnyognak valamit. Persze nem kell feltétlenül családtagnak lennie, aki traumatizálta, esetleg csak szégyenli előttetek, hogy bántották, csak érdekes hogy pont veletek miért ennyire ellenszenves.

Szerintem azt ne add fel, hogy odafigyelsz rá és időről időre felhozod, hogy rátok számíthat és kap segítséget, ha kér, csak nem kell állandóan ezt nyomni az arcába, úgy fest idegesíti.

Alacsony önértékelés, vagy valamiért haragszik magára. Úgy érzi, nem érdemel segítséget, vagy nem kell neki. Sokan nem tudják elmondani, mi is a bajuk, annyira komplex, mások meg nem értik meg (vagy legalábbis a mentális beteg rosszul fejezi ki magát, úgy érzi, őt senki sem érti). Önpusztítás, disszociáció, pótcselekvések, úgynevezett 'escapizmus', ezek mind fennállhatnak.

Esetleg fordított pszichológia? Mintha direkt ignorálnátok és akkor is mosolyogtok rá, ha ő mogorva? Majd figyelni a reakciót.