Néha előjön a fejemben egy bizonyos érzés, mert ez hang, kép és idő egyszerre. Ettől annyira ideges leszek, hogy alig bírom visszatartani, hogy ne kezdjek ordítani, bebújni valami szűk hejre. Egyszer majd elmúlik magátol? Ilyenkor kb ezt tapasztalom:

A képi része az egésznek:

Egy abszolút sötét tér közepén vagyok, nem a levegőben, mert itt az sincs, csak úgy a "végtelen semminek" a közepén, ahol idő sem létezik. Én egy mérhetelenül apró pont vagyok, amit két oldalról egy időnként megjelenő óriási, de megfoghatatlan alaktalan dolog próbál összenyomni, ami igazából megint csak én vagyok. Ezeknek sokszor formájuk sincs, csak a végtelen méretük, és a nyugalom a lényeg, amit árasztanak. Ez viszont a végtelen nyugalom. Ahol megáll az idő, ahol semmi sincs, ahol én sem vagyok.

Ebben az egészben rajtam kívül csak a hatalmas tér, és az egyre elviselhetetlenebb félemmel teli idegesség az állandó.

A hangok, és az idő:

Mikor ez történik közben egy folyamatos, állandó frekvenciájú búgást hallok. Ez a frekvencia egyszer csak hirtelen csökkenni kezd, és átmegy valami zsibbadó, bizsergő érzésbe. Innen már nagyon nehéz a visszaút. Bármivel próbálom elterelni a figyelmemet, lelassítva hallom a saját gondolataimat, a saját hangomon. Ekkor már néha megrándul egy izom a karomban, és már érzem a hányingert. A végtelen térben hatalmas sebességgel száguldó idő érzem, hogy egyszer meg fog állni. Ha idáig jutok, már nem merek szólni senkinek, mert biztosan érthetetlenül ordítanék, és belezuhannék a képzeletembe. Legalább is olyankor ezt gondolom.

Ebből az az egyetlen kiút, hogy ebbe a végtelen semmibe képzelek bele valamit. Bármit, ami éppen eszembe jut többnyire tárgyakat. Ezt sokszor kell újrapróbálnom, mert ha tegyük fel, legyen ez egy fotel: Akkor látom a kárpit cérnáit, a cérna rostjait, a rostokban a sejteket, és már újra itt is vagyok a semmiben, vagy is a végtelenben. Miután ezt párszor megpróbálom, egyszer csak teljesen elfelejtek mindent, ami ez előtt volt, és kész reggel van.

Ja azt még nem mondtam, hogy ez mindig éjszaka történik, ha felébredek, és többnyire nem emlékszem mikor volt ilyen utoljára. Szerintem ha sikerül a látott tárgyba nem belelátnom, akkor azonnal megnyukszom, és rögtön elalszok. Ebben nem vagyok biztos, csak soha nem emlékszem semmire ami az érzés után volt. Ebből gondolom, hogy valahogy vége lett.

Szóval ez valami olyan dolog, ami néha mindenkivel előfordul, ha kicsit izgalmasabb napja volt ? Vagy nem ?