Lehet hogy nárcisztikus vagyok?

Diagnosztizált aspergeres vagyok, de vannak olyan tüneteim amik nem az aspergerhez tartoznak szerintem.

Nem tudok végigaludni egy éjszakát, kb 5x , 10x felkelek mindig. Ezáltal teljesen kialvatlan vagyok. Imádom a koffein meg az alkohol hatását. A koffeint nap mint nap túlzásba víve élvezem, az alkoholt nagy ritkán csak. Van hogy dohányzom is de nem mindig . Tépkedem a bőrt a kezemen a körmöm mellől, van hogy úgy betépem hogy vérzik ma reggel pl észrevettem hogy a nagyujjamnál a körömágynál úgy fel van fejtve a bőr hogy már látszik a hús... tudom durva de ez van. Van hogy úgy szólnak rám hogy csinálom észre se veszem.

Volt már pár kísérletem is, egy érfelvágás meg többször megpróbáltam annyi alkoholt bevinni a szervezetembe hogy ne éljem túl de hát nem sikerült. Rendszeresek az öngyilkos gondolatok.

A kapcsolataimban jellemző az hogy időközönként el akarom lökni a kapcsolatomat, mondom hogy ne beszéljünk , elmegyek onnan,többet semmi nem tudom mi ez. Ugyanakkor rettegek az egyedülléttől, magánytól. Aki számomra fontos annak mindent megteszek, magamat háttérbeszorítva simán mindent háttérbe szorítva szolgálom , első amit kér az meglegyen és ha kér valamit azt teljesítem de utána hajlamos vagyok ezt az arcukba vágni. Családi kapcsolatba is ez megy.

Önállótlan és elveszett vagyok ugyanakkor nem tűröm el hogy nyíltan is alárendeltnek nevezzenek.

A kisgyerekeket nem szeretem hogy finom legyek és nőies. Soha nem akarok anya lenni. A kisállatokkal sem bírok mit kezdeni.

Valaki vagy nagyon jó nálam, vagy egy rakás szar.

Ha jó akkor ő az isten, felmagasztalom, lesem minden kívánságát magamat háttérbe szorítva. Ha rossz, akkor egy kihasználni való kis senki a szememben akit jól ki kell használni aztán eldobni és poénkodni a szenvedésén. Ha egy ember rossz nálam és kedvel egy olyan dolgot amit előtte én is kedveltem: tökéletes példa hogy az ember akit nem kedvelek szereti a rap-zenét amiért előtte én is odáig voltam. Na onnantól kezdve hogy ezt megtudom utálni fogom a rap-zenét, mert ő fog róla eszembe jutni és akárhányszor a rádióban rap-zene szól, undort fogok érezni és el fogom kapcsolni.

Egy nulla az életem. Nincs benne semmi egészséges.

Soha nem érzek igazi boldogságot.

Soha nem tudok teljesen ellazulni.

Jellemző hogy olyan pár évente rámjön egy nagyobb dühroham főleg akkor szokott kijönni hogyha sértegetnek és olyankor senkit nem nézek, jaj annak aki olyankor a közelemben van. Persze nem verekszek vagy ilyesmi de akkor jó nagy patália van. Amikor meghallok valami olyat hogy egy unszimpatikus csoporthoz tartozó emberrel baj történt akkor röhögnöm kell.

A kapcsolataimra jellemző a se veled se nélküled, állandó érzelmi hullámzás.

A családom előtt meg az ismeretlenek előtt egy teljesen normális csinos nőnek tűnök de közben meg ilyenek vannak.

Tárgyakhoz kötődök meg a múlthoz is.

Az egyetlen fontos dolog az életemben az hogy minden mindig ugyanúgy legyen, történjen.

Lehet hogy nárcisztikus vagyOK?